Kecskeméti brutális - Eltörte az ismerőse lábcsontját

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 50 éves kecskeméti férfi ellen, aki 2017 decemberében egy korábbi konfliktus miatt olyan súlyosan bántalmazta egyik ismerősét, hogy a sértett lábcsontja is eltört.

A vádlott 2017. december 16-án délután Kecskeméten egy élelmiszerbolt közelében utolérte egyik ismerősét, akinek néhány nappal azelőtt ismeretlen okból megígérte, hogy meg fogja verni. A vádlott ismerőse a találkozáskor ittas volt és éppen a boltból tartott hazafelé.

A vádlott azonban hátulról tarkón ütötte a férfit, ami miatt a sértett a földre esett. Az esés következtében a sértett lába megsérült, így nem tudott felkelni a földről. A vádlott tovább bántalmazta a sértettet, arcon ütötte, lábon rúgta, majd amikor a sértett élettársa közeledett, elfutott a helyszínről.

A sértett a bántalmazás miatt az arcán és a jobb lábán duzzanattal járó zúzódásokat szenvedett, valamint a jobb lábának egyes lábközépcsontjai is eltörtek. A sérülések 8 napon túl, összesen 6 hét alatt gyógyultak.

A büntetett előéletű, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottat az ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni, annak megállapítása esetén a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.