Kecskemét áprilisi közgyűlésének döntései

Vissza a címlapra

A mai napon - mint megírtuk - Szemereyné Pataki Klaudia bejelentette a közgyűlésnek, hogy babát vár, a negyedik hónapban van. A polgármester tervei szerint a terhesség alatt végig dolgozik. A baba megszületését követően pedig amint teheti, ismét munkába áll.

Ezek voltak a közgyűlés legfontosabb döntései:

41,8 milliárd forint bevétellel, 39,8 milliárdos kiadással fogadta el a közgyűlés a város 2017-es zárszámadását. A stabil, átgondolt, hitelmentes gazdálkodást segítették az egyre növekvő adóbevételek. Utóbbi közel 10,469 milliárd forint, ami mintegy 350 millió forinttal haladja meg a 2016-os adóbevételek összegét.
Az önkormányzat az év közben szabadon álló pénzeszközöket kincstárjegybe, államkötvénybe fektette, ezek mintegy 150 milliót kamatoztak a városnak.

A növekvő adóbevételeknek köszönhetően több forrás jutott beruházásokra is. Az önerős közműberuházásokhoz például az önkormányzat 734 millió forint támogatást nyújtott a lakosság részére. Városüzemeltetésre közel 2,3 milliárd forint fordítódott.

Sorra valósultak meg az uniós fejlesztések is, egyebek között befejeződött 3 óvoda infrastrukturális korszerűsítése és 3 iskola energetikai fejlesztése.


A közgyűlés kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a megyei kórház környékét. A döntést az indokolja, hogy az intézmény folytatja a jelentős fejlesztéseket. Ezek között szerepel olyan parkolási megoldás, amely az egyre nagyobb látogatóforgalom parkoló-szükségletét biztosítja. Ugyanakkor a környéken élők helyzetére is tekintettel kell lenni, ezért a kapcsolódó közterületek és zöldfelületek rendezése is szükségessé válik.


Több pályázattal kapcsolatosan hozott döntéseket a grémium. Ezek egyike a Károly Róbert körút II. ütemének megvalósítása, amelyben 1350 méter hosszan épül meg az út, a déli oldalán 2,5 méter széles kerékpárúttal, és párhuzamosan, szakaszosan szervizúttal. A fejlesztés keretében gyalogos átkelőhelyekkel ellátott 4 darab csomópont is lesz, és kiépül a közvilágítás. A beruházás mintegy 1,7 milliárd forintba kerül.

Szintén a jelentősebb beruházások között van a közbringa-rendszer kiépítése, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokának 124 millió forintos felújítása, a Pozsonyi utca aszfaltozása, a Tóth László sétány járdájának felújítása és az Újvidék téri közpark fejlesztés.


A közgyűlés a 38-48. sorszámú napirendek tárgyalása során kitüntetések adományozásáról döntött, a következők szerint:

„Kecskemét Városért Oktatási Díj"-at adományoz:

- Mészáros Katalin, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolájának intézményvezetője,

- Dr. Szabó Ildikó, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója részére.

„Kecskemét Városért Egészségügyi Díj"-at adományoz:

- Dr. Bogárdi Mária felnőtt háziorvos,

- Dr. Hódi Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Rendelőintézet és Onkoradiológiai Központ főorvosa részére.

„Kecskemét Ifjúságáért Díj"-at adományoz:

- Kósa András Csaba, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft szakmai munkatársa részére.

"Ifjúság a Közösségért Díj"-at adományoz:

- Kuna Lajos, az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanára részére.

„Kecskemét Közművelődéséért Díj"-at adományoz:

- Somogyvári Ágnes, a Kecskeméti Katona József Múzeum Gyűjteményi Osztály osztályvezetője, régész, főmúzeulógus részére.

„Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj"-at adományoz:

- Dr. Török Erika oktatási dékán helyettes, főiskolai tanár részére.

„Kecskemét Sportjáért Díj"-at adományoz:

- Adamik Zoltán testnevelő tanár, a KARC-KESI atlétikai szakosztályának vezetőedzője részére.

"Az Év Kecskeméti Rendőre" elismerő címet adományoz:

- Kerti István rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezetője részére.

"Az Év Kecskeméti Tűzoltója" elismerő címet adományoz:

- Csikós Zoltán Péter tűzoltó zászlós részére.

„Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója" elismerő címet adományoz:

- Varga András Zoltán büntetés-végrehajtási százados részére.

"Az Év Kecskeméti Köztisztviselője" elismerő címet adományoz:

- Dr. Orbán Csaba, a Városüzemeltetési Osztály vezetője részére.