Kályhában égette a lopott iratokat a tolvajnő

Vissza a címlapra

A Kalocsai Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja a bizonyítékok eltüntetése közben fogta el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tett bejelentést egy 61 éves férfi lopás miatt. A sértett elmondta, hogy Fajszon, a Dózsa György utcában leparkolt az autójával, majd néhány percre beszaladt az egyik közeli épületbe.

A kocsit lezáratlanul, lehúzott ablakkal hagyta az utcán, a jobb első ülésen pedig ott volt a pénztárcája - benne pénz és a nevére szóló okmányok - és a mobiltelefonja, amelyek azonban eltűntek, mire a férfi visszament a járműhöz.

A lopás helyszínére érkezett körzeti megbízottak az adatgyűjtés eredményeként beazonosították, majd alig egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves nőt, aki azonban addigra a pénz egy részét elköltötte. A tolvaj a bizonyítékként szolgáló ellopott iratokat, bankkártyát, telefont megpróbálta eltüntetni: egy részüket a lakóhelyén dugta el a szőnyeg alá, a szekrény tetejére, a kamrába, néhány dolgot pedig éppen egy kályhában égetett el a rendőrök érkezésekor.

Az asszonyt - aki jelenleg szabadlábon védekezhet - a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le a vizsgálatot.