Kacsa az a hír, hogy újabb 25 hibrid buszhoz jutna Kecskemét

Vissza a címlapra
Kacsa az a hír, hogy újabb 25 hibrid buszhoz jutna Kecskemét

Több hírportálon is megjelent szerdán az a hír, hogy újabb 25 alacsonypadlós hibridhajtású autóbuszhoz jut Kecskemét. A minden alapot nélkülöző, valótlan hírt azután ezt követően a facebookon is többen megosztották, sőt komoly viták kerekedtek belőle a közösségi odalon.

A napi.hu volt a hír forrása, mely azt írta, hogy projekt eredeti bruttó összege 7 milliárd 977 millió forint volt, amely most 8 milliárd 192 millió forintra emelkedett. A megemelt összegből 25 hibrid buszt kell beszerezni, továbbá 77 megállóhelyet is ki kell építeni úgy, hogy azok intelligens utastájékoztatási rendszerrel legyenek felszerelve.

Utóbb kiderült, hogy a Magyar Közlönyben megjelent információt értette félre a napi.hu. Így tehát Kecskemét nem kap újabb 25 hibridbuszt, nem épül a városban újabb autóbusz telephely és nem lesz újabb 77 megálló.

A korábban rendszerbe állított 25 busz egyébként - mint közismert - már évek óta járja Kecskemét útjait.