Honismereti vetélkedő a Föld napján a Református Általános Iskolában

Vissza a címlapra
Honismereti vetélkedő a Föld napján a Református Általános Iskolában

Kecskemét - A Föld napján a Kecskeméti Református Általános Iskola tanulói és tanárai zöld felsőbe öltöztek, és környezetünk védelmére képkiállítással, bibliai idézetekkel, az ablakokba kitett virágokkal és papírgyűjtéssel hívták fel a figyelmet. A programhoz kapcsolódott délután az iskola felső tagozatosai honismereti vetélkedője.

Ez utóbbinál előzetes feladatként minden osztály négyfős csapata, azaz 14 csapat, városi séta alkalmával „más szemmel" figyelte meg a nevezetes épületeket. Majd a vetélkedőn írásban adtak számot a gyűjtött ismeretekről, és fotórészletek alapján azonosították a város emblematikus épületeit.

Egy másik feladatban megadott források alapján régi és ma élő, jeles kecskeméti művészek, írók, festők életpályájának feldolgozását kérte a versenyzőktől a zsűri. A Föld napja tiszteletére pedig egy kérdéssor következett, mely a Kiskunsági Nemzeti Park és az arborétum élővilágára vonatkozott.

A vetélkedőben a gyerekek helyi népzenére is táncoltak, helyi népdalt énekeltek ritmuskísérettel, majd saját készítésű kecskeméti baracklekvárral töltött palacsintával édesítették meg a délutánt.

A minden érzékszervre ható versenyen az összes csapat komoly felkészültségéről győzte meg a szakmai zsűrit. Valamennyi induló csapat a helyezésétől függően jutalomban részesült.

A programot a humán munkaközösség jegyezte, melynek tagjai Félixné Oravecz Márta, Telekes Tamás, Melicher Márta, dr. babiczkiné Pellikán Krisztina Márta, Gácsi Hedvig, Nagyné Vincze Margit és Jámborné Márkus Emőke. A tánctanítást az iskola volt tanulója, Molnár Dominik vezette.

A Föld napi programok szervezői és a résztvevői köszönik az osztályfőnököknek, a DÖK tagjainak, a szülőknek, és a segítő gyerekeknek a papírgyűjtésben végzett munkáját.