Hat év fegyház a jánoshalmi rablónak

Vissza a címlapra

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül (előkészítő ülésen) 6 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 46 éves jánoshalmi férfit, akivel szemben rablás, kifosztás és garázdaság miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott 2020. február 10-én úgynevezett „kristályt" fogyasztott, amitől zavart állapotba került. A késő délutáni órákban Jánoshalmán az úton kerékpárral mellette haladó sértettet a jobb vállán megragadta, a földre rántotta. Ezt követően egy késsel fenyegetőzve a földön tartotta, majd a késsel a sértett irányába szúrt, a sértett azonban elmenekült. Ezután a vádlott a sértett kerékpárját magához vette, és azzal eltávozott. A kerékpár az eljárás során nem került elő.

Ezt követően a vádlott egy dohánybolthoz ment, és a bolt előtt az édesanyjára várakozó kiskorú személy kerékpárját megfogta, miközben közölte a sértettel, hogy kés van nála, amit meg is mutatott. Időközben a sértett édesanyja megjelent, és közölte a fiával, hogy adja oda a vádlottnak a kerékpárt, aki így is tett.

A vádlott a kerékpárral a Jánoshalmi Rendőrőrsre ment, ahol öngyilkossági szándékot hangoztatott, mire a szolgálatot ellátó rendőr a mentőket értesítette.

Az ítélet jogerős, az eljárás során letartóztatásban volt vádlott a büntetésének letöltését megkezdte.