Hamis parfüm, napszemüveg és kozmetikai termék egymilliárd forintért

Vissza a címlapra

Hamis volt az a 41 ezer üvegnél is több parfüm, az a 16 ezer napszemüveg és az a csaknem 5 ezer kozmetikai termék, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le - közölte a Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóság. A jogtulajdonosoknak okozott kár csaknem eléri az egymilliárd forintot.

A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti raktárépületet ellenőriztek, ahol különböző „márkásnak" tűnő termékre bukkantak. A kozmetikai szettekről, a bluetooth hangszórókról, a különböző márkajelzéssel ellátott parfümökről (többek között Gucci, Hugo Boss, Dior, Giorgio Armani, Chanel stb.) és a napszemüvegekről (többek között Gucci, Dior, Carrera, Oakley, Police stb.) a szakértők egyértelműen megállapították, hogy azok mind hamisítványok.

A gigantikus méretű „árukészlet" összeszámolása két napig tartott, amely alatt összesen 41 ezer üveg (3 700 liter) parfüm, 16 ezer napszemüveg, 5 ezer különféle szépségápolási termék, valamint 250 JBL hangszóró utánzat került elő.

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is magas egészségügyi kockázatot jelenthetnek.