Gárdonyi koncertsorozatot indít a Kecskeméti Református Egyházközség

Vissza a címlapra

Kecskemét - A magyar kultúrát világszerte fémjelzi nép- és műzenei gazdagsága. Legszebb komolyzenei műveink közé egyházzenei darabokat is méltán sorolhatunk. Az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző, a református Gárdonyi Zoltán életművéből kiváló orgonisták, zongoristák, vonósok és kóristák válogatnak a Kecskeméti Református Egyházközség februárban induló koncertsorozatán.

"Nemzedékről nemzedékre". Ez az idézet olvasható az Újkollégium dísztermének homlokzatán. Teljes formájában: "Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre." Ez a zsoltáridézet a mottója annak a koncertsorozatnak, amelyet a Kecskeméti Református Egyházközség szervez. Az első alkalom február 6-án lesz a templomban.

Több generációt átfogó muzsikuscsalád érkezik Kecskemétre a közeljövőben. Vagy személyesen is, vagy pedig- a már előrementek esetében- műveik által örvendeztetik meg a nagyérdeműt. A legifjabb „képviselő" orgonaművész, 34 esztendős, május 16-án játszik templomunkban. A legidősebb, a dédanya, Bartók Béla osztálytársaként végzett a Liszt-növendék Thomán István osztályában, zongora szakon. (Ez annyit jelent, hogy például késő öregségéig fejből játszotta mind a harminckét Beethoven-szonátát, és a család budapesti, Üllői úti otthona gazdag és változatos házimuzsikálás-kamarazenélés otthonává lett.) 

Az ő fia, a későbbi zeneszerző, Gárdonyi Zoltán (1906-1986), évfordulós szerzőnk, 110 éve született, és idén éppen harminc esztendeje hunyt el, a huszadik századi református - de éppúgy az egyetemes - magyar egyházzene kimagasló alakja.

Művészete a legtisztább forrás, az Ige felé bocsátja gyökereit, mélységes biblicitása valóságos zenei prófétává emeli őt. A zengő Ige hirdetője volt, hiszen kórusműveiben a Károli-fordítású Biblia nemes veretű prózáját használta fel, zenéje pedig egyfajta hordozórakétaként röpíti magasba az Igét. Az évfordulós zeneszerző alkotásaiból életmű-koncertsorozatot szervez a gyülekezet. A komolyzenei előadásokat és koncerteket magába foglaló ötrészes sorozat februártól júniusig tart, kiváló protestáns zenészek és énekesek közreműködésével.

A Gárdonyi zenészcsalád részben Németországhoz kötődik, de magyarországi hatása és jelentősége nagyobb, mint azt sejtenénk. Elég csak arra gondolni, hogy 1941-től harminc éven át Gárdonyi Zoltán volt a budapesti Zeneakadémia legsokoldalúbb, legtöbb tantárgyat oktató tanára. A hazai zenei élet számos kiválóságát oktatta; Budapesten éppúgy, mint 1931-től 1941-ig, a soproni évtizedben.

Ezt megelőzően előbb Kodály zeneszerzés növendéke volt, majd a Zeneakadémiáról frissen kikerülve Berlinben pallérozta tovább tudását, többek között Paul Hindemith-nél.

Miért fordít most a Kecskeméti Református Egyházközség különös figyelmet az életművére? Egyszóval és röviden azért, mert művészete a legtisztább forrás, az Ige felé bocsátotta gyökereit. Személyes hitvallása ötvöződött a különböző zenei formákkal, élete hitelesítette műveit, így a magyar egyházzene különösen sokat köszönhet zeneszerzői munkásságának.

A „Zengő Ige" ilyen markáns és határozott hirdetése egyfajta zenei „prófétává" emelte őt.

Szárnyaljon tehát az Ige a muzsika segítségével itt, Kecskeméten is!

A már említett alkalom után, március 5-én, szintén szombaton, vendég lesz a középső „képviselő", az idén 70 esztendős Gárdonyi Zsolt, aki nemrégiben magas állami kitüntetést vehetett át. Az ő életművéből is hallhatunk az alábbi koncerteken, amelyekre mindenkit tisztelettel várnak a szervezők.

A Gárdonyi-életműkoncertek Kecskeméten elnevezésű sorozat ingyenes, de van lehetőség támogatói jegyek vásárlására, amelynek összegét az adakozókra bízzák. A koncertek részletes programja a csatolt plakáton olvasható, az előadóművészek között szerepel még Vida Mónika, Berkesi Sándor, Gárdonyi Dániel, valamint a Trio Energico együttes.