Felelősen a családbarát gondolkodásért – Szakmai workshop Kecskeméten

Vissza a címlapra
Felelősen a családbarát gondolkodásért – Szakmai workshop Kecskeméten

Magyarországon 2018 a Családok Éve lesz, amelynek célkitűzése a családbarát környezet megerősítése, és, hogy ennek fontossága még inkább a társadalmi gondolkodás részévé váljon. Kecskemét pedig jó eséllyel pályázik a Családbarát Város címre...

A tervezett „Családok Éve" fontos célja, hogy általánossá váljon a családbarát értékrend, amely magába foglalja a család- és gyermekbarát szemléletet, a munka és a családi élet összeegyeztetését, a generációk közti együttműködést, valamint az „idősbarát" gondolkodás szemlélet elterjesztését.

Ezt a célt is szolgálta a 2017. december 5-én, kedden Kecskeméten rendezett Szakmai workshop. A rendezvényen javaslatokat fogalmaztak meg a családbarát szemlélet gyakorlati tapasztalatainak tükrében. Továbbá egy közös összefogás, együttműködés megalapozását végezték el a résztvevők a jövő évi „Családok éve programok" minél sikeresebb megvalósítása érdekében, valamint a „Családbarát Munkahely", illetve a „Családbarát Város" cím elnyeréséhez szükséges feltételek biztosításához.

A rendezvény védnöke Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere volt.

Ezek voltak a témakörök:

1. A család gazdasági funkciójának kiterjedése. Atipikus foglakoztatási formák. Munkaerőpiaci mutatók. Előadó: Szalai Piroska - NGM miniszteri tanácsadó, Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke.

2. Családbarát vállalati díj elnyerésének feltételei. Család és karrier. Család, mint erőforrás. Előadó: Ujvári Enikő és Csuthi Annamária - a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom munkatársai.

3. Munkáltatók a családbarát munkahelyért. Családok éve Kecskeméten. Hozzászólások, vélemények, javaslatok e két témához.

Moderátorok voltak: Pajkó Andrea vállalkozásfejlesztési közgazdász, a Trendalelke Vállalkozónői Reggeli alapítója és Engert Jakabné, az Esélyteremtési Bizottság elnöke.

Galéria (39 kép)

Összes kép letöltése