Egyre népszerűbb a Nyitott Bíróság program Bács-Kiskun megyében

Vissza a címlapra
Egyre népszerűbb a Nyitott Bíróság program Bács-Kiskun megyében

Az Országos Bírósági Hivatal 2013-ban a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a fiatalok jogtudatos állampolgárrá válása és az igazságügyi pályaorientáció elősegítése érdekében indította útjára a Nyitott Bíróság programot. A bíróságok széleskörű, aktív, kreatív közreműködésével megvalósuló, tartalmát és módszertanát illetően egyaránt színes, országosan elérhető program évente több tízezer érdeklődőt vonz.

A bíróságok a programot hivatali kötelezettségeik teljesítésének elsődlegessége mellett folytatják, az érdeklődők számára ingyenes. A programok szervezését koordinátorok és kapcsolattartók segítik. A megvalósítás során a bíróságok együttműködnek olyan - a szélesebb értelemben vett igazságszolgáltatásban érintett - hatóságokkal és szervezetekkel, mint az ügyészség, a rendőrség vagy a kormányhivatalok.

A Kecskeméti Törvényszék az elmúlt években is bővelkedett a programokban, havonta több alkalommal lehetőség nyílt tárgyalások látogatására, a középiskolások rendkívüli osztályfőnöki órákon bíráktól kaphattak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről, valamint a társzervekkel együtt szervezett nyílt napok gazdagították a programlehetőségek körét. 2019-ben azonban a Kecskeméti Járásbíróság mint székhelyi bíróság mellett a megye többi járásbíróságán is, főként a Bajai, a Kiskunfélegyházi és a Kiskunhalasi Járásbíróságon is jelentősen nőtt az érdeklődés a program iránt.

Ebben az évben eddig már több mint 1000 diák vett részt valamilyen programon. A Kiskunfélegyházi Járásbíróság több alkalommal szervezett épületbejárást, tárgyaláslátogatást, amelyen a résztvevők betekinthettek a bíróságok, bírák munkájába, akik különösen érdeklődtek az egyes ügyeknek a bírák „lelkivilágára" gyakorolt hatásáról, valamint a fiatalkorúak által leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről. A Kiskunhalasi Járásbíróságon a város oktatási intézményeiből érkezők a tárgyalótermek mellett a bírósági gyermek meghallgató szobát, a fogdát, illetve az ahhoz tartozó beszélőt is megtekinthették. Baján a helyi rendőrkapitányság bűnügyi technikusai bűnmegelőzési előadással egybekötött kriminalisztikai és fegyverbemutatót tartottak a program keretében oda látogató fiataloknak.  

Idén a bíróság berkein belül is aktuális témák, így a Digitális Bíróságról, a Fenntartható fejlődés programokról, a családbarát munkahelyről is szó esett. A Kecskeméti Törvényszék a ZOOM Egyesülettel együttműködve, az Országos Bírósági Hivatal támogatásával 2019 március gyermekrajz pályázatot hirdetett "Az igazság arcai - a jog és a bíróság színesben" címmel a Nyitott Bíróság program keretében.

A pályaművekből szervezett kiállítás június 15-ig tekinthető meg Ez a kezdeményezés egy új perspektívát nyitott a társadalom és a bíróság viszonyában. A kezdeményezés mottója "Attól félsz, amit nem ismersz." hűen tükrözi a program célját, a most felnövekvő generáció számára közelebb hozni a bennünket körülvevő jogi környezetet, reményeink szerint az így megszerzett ismeretek birtokában könnyebbé válik a felnőtté válók számára az életben felelősségteljes döntést hozni.