Egymillió forintot adományozott Kárász Tamás a Kecskeméti Kórház Stroke Osztályának fejlesztésére

Vissza a címlapra

Sokan vagyunk úgy vele, adni jobb, mint kapni. És ha kapunk, mert szülinaposok vagyunk, de azt jótékonyságra fordítjuk? Az egyik legnemesebb gesztus. Így teszi ezt évek óta Kárász Tamás kecskeméti bankvezető, aki idén a barátoktól gyűjtött összeget, több, mint 1 millió forintot, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Neurológiai - és Stroke Osztályának fejlesztésére ajánlotta fel.

Kárász Tamás harmadik éve szervez jótékonysági akciót. Már tavalyelőtt is azt kérte családtagjaitól és barátaitól, hogy születésnapján ne hozzanak neki ajándékot, inkább támogassák őt karitatív céljainak megszervezésében. Akkor a Szent László Lions Club tagjaként azt találta ki, hogy hozzátartozóival közösen fedezzék a részt vevő csapatok szállásköltségét a hazai és határon túli magyar SOS gyermekfalvaknak rendezett hagyományos focitornán.

Tavaly a banki szakember egy újabb nemes ügy mellé állt. A Bardóczky családnak segített beszerezni egy rámpát, amelyen a két beteg, mozgásában korlátozott fiú könnyen felgurulhat a családi kisbuszba.

Idén is folytatódott nemes akciója. Hozzátartozóinak és barátainak segítségével ezúttal a kecskeméti megyei kórház Neurológiai-és Stroke Osztályának fejlesztését támogatták, két elektromos ajtó megvásárlásával.

- Egyszer olvastam egy kutatást, mely arról szólt, hogy a boldogság alapja nem a tárgyak, hanem az élmények gyűjtése. Én alapvetően eszerint élem az életemet, élményeket gyűjtök, ha csak lehet - mondta Kárász Tamás - Persze az még nagyobb boldogság, ha ezeket az élményeket a családdal, barátokkal közösen szerzi meg az ember. Amikor valaki pedig ezzel még másnak is örömet okozhat, szerintem az az igazi boldogság.

Kárász Tamás elmondta, hogy a „retro offline" kapcsolattartás híve, vagyis a személyes találkozás varázsában hisz, a születésnapja pedig erre az egyik kiváló lehetőség minden évben.

- Volt amikor azt kértem, ne hozzanak ajándékot, csak a bejáratnál tegyék le a telefonjukat és néhány órát kizárólag beszélgetéssel, egymásra figyeléssel töltsünk.

Prof. Dr. Bihari Katalinnal, a kecskeméti kórház Neurológiai- és Stroke Osztályának osztályvezető főorvosával sporttársak, emellett sajnos személyes érintettsége is van a sztrókkal kapcsolatban, mivel több barátját sújtotta már a betegség.

- Sok családot érint a stroke, már fiatalokat is egyre gyakrabban, ezért számos család érzékeny és érintett osztályunk tevékenységének irányában. Nagyon sok súlyos állapotú betegünk van, az új ajtók biztosítják a nyugalmunkat, így kevesebb a mozgás. Emellett némelyik beteg zavart, a 9. emeleten pedig veszélyes, ha elindul, elkóborol, így ez az adomány nemcsak a nyugalmukat, hanem a biztonságukat is szolgálja - tudtuk meg Dr. Bihari Katalintól.

Kárász Tamás a napokban személyesen ellátogatott az osztályra és megnézte az új elektromos ajtókat. Dr. Horváth Zsolt, Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház orvosigazgatója fogadta, és megköszönte a támogatást, majd egy emléklapot nyújtott át a számára.