„Egy marék világ…” - Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása Pirtón

Vissza a címlapra
„Egy marék világ…” - Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása Pirtón

„Egy marék világ..." címmel nyílt meg a pirtói Móra Ferenc Művelődési Házban Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása. A kiállítást dr. Füzi László irodalomtörténész, a Forrás főszerkesztője nyitotta meg. A kiállítás megnyitón Barna Ferenc, Halasmédia, Kovács László, Somogyvári Ágnes, F. Szilvia, Hollosi Simon István készítettek fotókat, melyeket Bahget Iskander a facebook oldalán osztott meg.

Dr. Füzi László a következőket mondta a Hetényegyházán élő Bahget Iskander méltatásakor:

Kedves Barátaim! A mellettem álló Bahget Iskander fotóművész 1943-ban El-Barazinban, Szíriában született. 1967 óta él Magyarországon, Dunaújvárosban, majd Kecskeméten tanult, 1971-ben a kecskeméti műszaki főiskolán szerzett mérnöki diplomát, majd 1976-ban mérnöktanár lett. Életének erről a korai szakaszáról sokat lehetne beszélni, ehelyett csak azt említem meg, hogy első fizetéséből vagy ösztöndíjából egy fényképezőgépet vett magának, egy Zenitet, mostanáig azt mondja, hogy azzal a géppel lehetett a legjobb képeket készíteni. Mindaz, amit most Buda Ferenctől idézek, már a fényképezőgéppel bíró fiatalemberrel kapcsolatos.„Felsőfokú tanulmányait a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán végezte. Ismeretségünk, majd barátságunk azonban már kezdettől fogva más szálról: a fényképírás száláról szövődött. Mainál is fürgébb, mozgékonyabb mivoltában megjelent rendezvényeinken, összejöveteleinken. Majd a jelenlévőket szemügyre véve, s egyben derűre hangolva készülékét, szaporán - szinte sorozatlövő fegyverként - reájuk kattogtatta, s eltűnt nyomtalanul. Egy idő múlva aztán ismét beállított, hogy ajkán az öröm ártatlan mosolyával remeknél remekebb felvételeket rakhasson ki elibénk."

Ez a Buda Ferenc által megörökített, akkor a magyar világnak egyetlen géppel nekiinduló fiatalember azóta jelentős fotóművészi életművet teremtett. Életműve nagy területeit a szociofotó, tájfotó, íróportré kifejezések fedik le. Íróportréi a kor teljes kínálatából talán legjobbak. Illyés, Faludy György, Kányádi Sándor, Sütő András, Buda Ferenc és mások úgy élnek és úgy fognak élni az emlékezetben, ahogy Bahget Iskander elénk állította őket. 1979. szeptemberében közölte a Forrás a fiatal írók Lakiteleken megtartott találkozójához kötődő számát. Annak a számnak légköre volt. Nyilván azért, mert magának a találkozónak is légköre volt.

S azért, mert Iskander képei át menekítették a Forrásba annak a találkozónak a légkörét.

Emlékszem az Illyés Gyuláról készült vádló tekintetű képre, azok a szemek valóban egy ország állapotáról beszéltek.

Nem szeretek és nem akarok mítoszokat teremteni, de azok a szemek valóban vádolták a hatalmat, arról beszéltek, mi van abban az országban, amelyikben élnek.

Aztán más képeire is emlékszem, az Alföldről, a Dunáról, az Erdélyről készült képeire, az anyaságról készített nagy sorozatára, s így tovább. Iskander neve mindig képeket hív elő bennem, de a képeknél is fontosabb az, amit Buda Ferenc mondott róla már idézett írásának másik részletében: mindannak, amit Bahget Iskander tesz, teremt, személyes hitele van, emberi hitele, ezért becsülik Bahget Iskandert emberként is és művészként is sokan.

Azt mondom, Bahget Iskandernek számos jellemző vonása, ha tetszik, titka van.

Az első jellemző vonása az, hogy tudja, miképpen kell jó, művészi értékű felvételeket készíteni. Azt hiszem, ezt megtanítani nem lehet, ezt érezni, tudni kell, ahogyan írni sem lehet megtanítani senkit, vagy tud írni valaki, vagy nem, ennyi az egész.

Iskander másik nagy titka az, hogy éppen ő, a Kecskemétre a legmesszebbről érkezett lett a legkecskemétibb kecskeméti. Az, hogy ő lépett be ebbe a világba a legmesszebbről, ehhez kevés lenne, vagy talán még a kevésnél is kevesebb.

Ha valamivel kiérdemli ezt a játékosan életre keltett címet, akkor azzal érdemli ki, hogy a város történetében és jelenében megmutatkozó nyitottságot emberi tulajdonságként leginkább ő testesíti meg.

Mindig a jó, a nagy kép elkészítésének vágya foglalkoztatja, de a nagy kép soha nem készülne el, ha nem az embert, a másik emberben ott élő örök embert akarná megérteni.

Érti, érzi a másik embert, s érzi a másik kultúrát is. A tanyavilágot. az abban megőrződött vagy újratermelődött szegénységet senki nem mutatta meg mélyebben, hitelesebben, mint ő. Ahogy mondtam, Illyés Gyuláról, Kányádi Sándorról, Tolnai Ottóról, Gion Nándorról, Esterházy Péterről sem nagyon készítettek az övénél jobb portrékat. Ha megszólal, halljuk, hogy magyar nyelvet még mindig akcentussal beszéli, s nem vagyok biztos abban, mondom, igen, ezt is mondom, hogy a magyar irodalom mélységeit a nyelvismerete segíti megérteni. Ennek ellenére érzi ennek az irodalomnak a gazdagságát, mélységét és magasságát, s íróportréin egy-egy életmű sajátos vonásait is meg jeleníti.

Titok az is, hogy miért éppen neki, az arab világból idekerültnek van a legszebb kertje Kecskeméten.

Hozzám Bahget Iskander különösen közel áll, úgy, annyira közel, mint amennyire közel áll hozzám a költő Buda Ferenc vagy a képzőművész Benes József. Azzal áltatom magam, hogy értem és érzem minden leírt sorukat, képüket, ecsetvonásukat, életem nagy szerencséjének tartom, hogy közelről figyelhetem munkásságukat.

Kedves Barátaim!

Ezen a kiállításon Bahget Iskander szociofotóiból láthatnak pár darabot. A szociofotó akkor, amikor Iskander Magyarországra érkezett, a fotóművészet vezető ága volt, a társadalom állapotáról, a szegénységről és a kiszolgáltatottak, az örök kiszolgáltatottak életéről tudósított. Úgy, ahogy azt az írói szociográfia is tette annyi nagy előzmény után a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek közepéig. Innét nézve egyáltalán nem tarthatjuk véletlennek a Forrás című folyóirat és Bahget Iskander találkozását, Iskander a maga eszközeivel ugyan azt tette, mint amit a Forrás tett Hatvani Dániel, Zám Tibor és Buda Ferenc vezetésével. A társadalom átalakulása, a rendszerváltás időszakának lázas mindennapokhoz való kötődése aztán mintha eltüntette volna a társadalomnak az önmaga állapota iránti érdeklődését. Iskanderben azonban élt a vágy, élt annak a vágya, hogy az alullévők, a periférián élők életét megmutassa. Emlékszem, hogy az elmúlt években sokszor, nagyon sokszor indult neki a Kecskemét környéki tanyavilágnak, időnként még Orgoványig is eljutott, az átalakuló tanyavilág képi eszközökkel való megragadására tett kísérletet. Azt azonban aligha gondolta, hogy azt, amit keres, Pirtón találja meg, ebben a hetvenedik születésnapját ünneplő, a valamikori tanyavilágból kinőtt faluban. Aligha gondolta ezt, mert magát a települést is alig ismerte egészen addig, amíg meghívást nem kapott arra, hogy egy beszélgetés keretében pár képe segítségével mutatkozzon be az itteni közönségnek.

A meghívást beszélgetés követte, aztán újabb meghívás, akkor, segítséggel már a tanyavilágnak vágtak neki, aztán jöttek az újabb utak, az újabb képek, így készült el Iskander újabb nagy sorozata, történetesen a pirtói tanyavilághoz kötődő sorozat Nem akarok nagy szavakat használni, de azt kell mondanom, hogy a hazai szociofotóban ismét történt valami. Ebből a történést jelentő sorozatból láthatnak jónéhány képet itt, a korábbi, a magyar és az arab világban készült képek mellett.

Ezek az újabb képek pár fontos sajátossággal bírnak.

A leginkább figyelemre méltó talán az, hogy erősen kapcsolódnak a korábban készült képekhez. Ennek a legfőbb magyarázata az, hogy Iskandert mindig a maguk társadalmi körülményeire való utaláson túl ebben az összefüggésben is mindig az ember, a legtöbb esetben a fejlődéstől elzárt, kiszolgáltatott életet élő ember foglalkoztatta, az ilyen körülmények között élő emberek pedig, noha időben és térben esetleg távol élték vagy élik a maguk életét, természetes módon hasonlítanak egymásra, vagy inkább azt mondom, az élethelyzeteik hasonlítanak egymásra, s ezek teszik az embereket is rokonná egymással. A szegénység és a kiszolgáltatottság egyetemes, ha úgy tetszik nemzetek fölötti, ahogyan a kétkezi munka jegyeit magukon viselő kezek is egyformák mindenütt a világon.

A most készült képeknek van egy társadalomtörténeti tanulságuk is. Az utóbbi időkben, az elmúlt évtizedekben sokan és sokat beszéltek a globalizáció ártalmairól, s arról, hogy egy homogénebbé válik a világ, olyannyira sokat, hogy nem vették észre, hogy az a régi világ, amelyiknek az eltűntét siratják, még mindig itt van körülöttünk. A földművelő, paraszti társadalmak szétesése évezredes folyamat, magam is azt hittem, hogy az, ami valamikor volt, teljes egészében eltűnt már, annál is inkább így gondoltam ezt, mert magam is falun nőttem fel, s az ottani világból azért kellett kilépnem, mert a valamikori régi már számomra sem tűnt folytathatónak, Iskander képein azonban azt látjuk, a réginek és eltűntnek gondolt világ meglepő gazdagságban létezik máig, éli a maga öntörvényű életét, miközben az érdeklődőnek, lefényképezőnek, az esetleges leírónak a legtermészetesebb nyíltsággal mutatja meg magát, nem kell mást tennünk, csak érdeklődnünk kell iránta.

Az Iskander képein lévő emberek a maguk világában élnek, de érezni rajtuk, ez a tapasztalat a képeken is megmutatkozik, hogy kapcsolatot tartanak valakivel, a világ elrendezőjével, vagy ha úgy jobban tetszik, a teremtőjükkel, így létük az élet egyszeri esetlegességén túl egyetemes is, miként az a nagy mágikus realista írók, Gabriel Garcia Márquezt és Gion Nándort említem ennek kapcsán, szóval olyanok ők, mint az említett írók regényeinek hősei, természetességük egyszerivé teszik őket, miközben sorsuk általános vonásokat rakott rájuk.

Leginkább azonban az érződik ezeken a képeken, ezt utolsó megállapításomként mondom, hogy Bahget Iskander szereti és tiszteli azt a világot, amelyiket Pirtón és a pirtói tanyavilágban megismert, s így azokat az embereket is becsüli és tiszteli, akiket ebben a világban megismert.

Úgy gondolom, Bahget Iskander művészete gazdagodott a Pirtón készült fotósorozattal, de azt is gondolom, hogy Pirtó is gazdagodott ezzel a sorozattal, hiszen nem ismerek olyan falut, közösséget, amelyik a maga sorsáról hasonló minőségű képeket örökít a következő nemzedékre. Gratulálok Iskander barátomnak, s köszönetet mondok mindazoknak, akik segítették a munkájában.