Egészségnapot tartottak a Sion Nyugdíjas Ház és Gondozási Központban

Vissza a címlapra
Egészségnapot tartottak a Sion Nyugdíjas Ház és Gondozási Központban

Óriási volt az érdeklődés 2018. december 6-án, csütörtökön délelőtt a Kecskeméti Református Egyházközség által fenntartott Sion házakban rendezett ingyenes egészségnap iránt. Elsősorban az idősebb korosztály vette igénybe az egészségügyi felméréseket, amit Hörcsök Imre, a belváros önkormányzati képviselője, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke és választókerületének Tanácsadó Testülete szerveztek meg a választópolgárok számára.

Nem ez volt az első ilyen egészségnap a Budai utcai, a Fráter utcai, a Szarvas utcai, és az Őz utcai Sion házakban. A képviselő ugyanis már a megválasztását megelőzően, és azóta is rendszeresen felkéri az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány munkatársait, hogy végezzenek egészségügyi szűréseket dr. Fáy Tamásné vezetésével a belvárosban.

Most is első szóra jöttek és fogadták, illetve vizsgálták az érdeklődőket. Akik nem csak a Sion házakból érkeztek, hanem a belváros több pontjáról, a képviselő választási kerületéből. Hörcsök Imre és Dr. Fáy Tamásné mellett Dr. Svébisné Juhász Márta, a Kecskeméti Református Egyházközség Sion Nyugdíjas Ház és Gondozási Központ igazgatója is jelen volt az egészségnapon.

- Mind a négy nyugdíjas otthonban elvégeztük az egészségügyi szűrést - nyilatkozta hírportálunknak Hörcsök Imre. - A szűrésen nem csak az otthon lakói, valamint az ott dolgozók jelentek meg, hanem a környező lakosság is. Azoknál a Sion-házi lakóknál, akik nem tudtak lejönni, a szobájukban, helyben végezték el a vizsgálatokat.

Idén, mint minden évben a bőrgyógyászati szűrésnek is nagy népszerűsége volt a lakók körében. A szűrések minden évben hatékonyak, hiszen több olyan esetet szűrnek ki, akiket tovább küldenek háziorvosukhoz az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány munkatársai.

Galéria (19 kép)

Összes kép letöltése