Dámbarcogás után - Trófeaszemlék a KEFAG Zrt-nél

Vissza a címlapra
Dámbarcogás után - Trófeaszemlék a KEFAG Zrt-nél

A korábbi évekhez hasonlóan idén is bemutatta a KEFAG Zrt. a vadászterületein kilőtt dámtrófeákat. Ezúttal is két helyen voltak, illetve lesznek a trófeaszemlék: a Vackor Vár Erdei Iskola adott helyet az Észak-Kiskunsági- és Bugaci Erdészet trófeaszemléjének 2019. november 7-én, csütörtökön. Kelebián pedig a Dél-Kiskunsági Erdészet dámtrófea-szemléjét rendezik meg november 13-án. (Fotók: Vincze József)

Az idei barcogási szezonban 48 dámszarvas bikát ejtettek el a vadászok a KEFAG Zrt. Bugaci- és Észak-Kiskunsági Erdészetének vadászterületein. A legnagyobb trófea 5,2 kilogrammot nyom.

A dámszarvas vadászat Magyarországon október első napján kezdődik, általában ekkor hangzik fel a dámszarvas bikák sajátos, folyamatos horkolásszerű barcogása (bőgése). A mostani időszakban Bugac és Kerekegyháza mellett, valamint a Nyíri-erdőben összesen 48 bika került terítékre. Jogszabály írja elő, hogy minden elejtett vad kifőzött-kikészített és zsűrizett (pontozott) trófeáját egy szemlén kell bemutatni.

Az Észak-Kiskunsági Erdészet 9 ezer hektárnyi területén 28 dámbikát lőttek ki a vadászok, akik között voltak erdélyi, osztrák és német vendégek is. A legnagyobb, 4,99 kilós trófea egy tízéves példányé volt. Mint Huszárik Bélától, az erdészet fővadászától megtudtuk, összesen hat trófea kapott arany-, három ezüst-, hét pedig bronzminősítést. Hozzátette: idén a nagy meleg és a szárazság alaposan megnehezítette a vadászatot, mert ilyenkor a vad nem mozog intenzíven, leginkább naplemente előtt aktív, amikor már nehéz megnézni, a cserkészés pedig a száraz falevelek, ágak miatt körülményesebb.

A Bugaci Erdészet területén 20 bikát ejtettek el, tíz trófea lett arany-, négy ezüst-, három pedig bronz minősítésű. Kovács László fővadász kiemelte: idén tizenegy trófeájuk volt 4 kilogrammnál nehezebb, ami kiemelkedő eredmény. A legnagyobb 5,2 kilós, ami tehát így az egész szemle „legje". Bugacon kizárólag hazai vadászok jártak ebben a barcogási időszakban. A vadászterületen egyébként körülbelül 400 példányt számlál a dámállomány (bika, tehén, borjú együtt). A fővadász elmondta: arra törekszenek, hogy az erdő és a vad összhangban legyen, a vadak ne okozzanak túl sok kárt, az erdősítéseket pedig meg tudják védeni bekerítések nélkül.

A szemle megnyitóján Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a dám nagyon hálás, a Kiskunság klimatikus és természeti viszonyaihoz, valamint gazdálkodási kultúrájához kiválóan alkalmazkodó vadfaj. Beszélt ő is az ezévi szélsőséges, „bolondos" időjárásról, melynek ellenére van mire büszkének lenniük. Külön szólt a helyszínválasztásról; mint mondta, a Vackor Várban „ősszenő, ami összetartozik", itt a környezeti nevelés és a vadászati kultúra szoros egységet képez (a szemlén egyébként az erdei iskolában táborozó ágasegyházi diákok is részt vettek).

(a szöveg forrása: baon.hu)

Galéria (55 kép)

Összes kép letöltése