Csicseri történet – sikeresen szerepelt a Református Általános Iskola

Vissza a címlapra
Csicseri történet – sikeresen szerepelt a Református Általános Iskola

Kecskemét - A napokban ért véget Móra Mese Maraton címmel az az olvasás-népszerűsítő közösségi játék, melyet a Kecskeméti Ifjúsági Otthon öt hónappal ezelőtt Csicseri történet címmel hirdetett meg, Móra Ferenc születésének 135. évfordulója alkalmából.

Az október közepe óta tartó vetélkedősorozatra 9-9 iskolai csoport jelentkezett a 3-4. és az 5-6. osztályos korcsoportban Kecskemét és környékének iskoláiból, összesen 362 gyermek.

A Kecskeméti Református Általános Iskola 3 csapattal vett részt ebben a nagy játékban.

A 3 forduló során a csapatoknak különböző feladatlapokat kellett kitölteniük, amelyek nemcsak sok olvasást, hanem kitartó kutatómunkát, leleményességet és kreativitást is igényeltek.  Minden feladatlaphoz tartozott néhány alkotó jellegű próba is: Móra szülőházának makettjét, iskolaújságot, képregényt, Móráné pogácsáját kellett elkészíteni.

A vetélkedőt különböző kísérő programok tették még színesebbé. A résztvevőknek alkalmuk volt látogatást tenni a Bács-Kiskun Megyei Levéltárba, részt vehettek egy körtemuzsika-készítő foglalkozáson az Ifjúsági Otthon kerámiaműhelyében, valamint a Katona József Könyvtárban bővíthették ismereteiket Móra Ferencről egy érdekes bemutató keretében.

A március 9-i záró rendezvényen mind a 18 csapat egy mesét vagy mondát mutatott be, tetszőleges színpadi technikával három percben. Ezt követte a teljes verseny eredményhirdetése. A Kecskeméti Református Általános Iskola 3.d osztályos csapata („Móra örökösei") ezüst fokozatú oklevelet szerzett, és meseillusztrációjuk közönségdíjas lett. Az 5.a osztályosok („Refis furfangosok")  szintén ezüst minősítést kaptak.

Az 5.b- 5.c osztály vegyes csapatát („Csalavári Csalavér") arany minősítéssel díjazták. Ők fődíjként egy szegedi kirándulást nyertek, melynek során több Móra-emlékhelyet felkeresnek majd.

A felkészítő tanárok: Karácsonyi Zoltánné és Farkas Dóra (3.d), Gácsi Hedvig (5.a), Páli Éva (5.b és 5.c).