Business Kávéház a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában

Vissza a címlapra
Business Kávéház a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai fórumot szervezett leendő junior tagjai számára, Kamarai Business JR Kávéház címmel, 2021. június 23-án, szerdán délután. A programra a Neumann János Egyetem 2020-as őszi szemeszter kamarai tantárgy hallgatóit várták a kamara székházának Platter János konferenciatermébe. (Fotók: Kovács Réka)

A junior tagság és a Business JR Kávéház célja az, hogy egy vonzó szakmai, üzleti és közösségi fórumot teremtsen fiatal, ígéretes tehetséggel rendelkező vállalkozók és egyetemi hallgatók számára, akik foglalkoznak a vállalkozás gondolatával. Ebben a közösségben értékes városi és megyei programok révén teret nyújt a kamara a szakmai eszmecserére, az üzleti tudás és látókör szélesítésére, valamint kapcsolati háló létrehozására, építésére. Cél a konstruktív és progresszív vállalkozói kör utánpótlásának megerősítése és gondozása, érdekképviselete, támogatása.

A kamara a társadalmi feladatának tekinti a felnövekvő generáció felé az üzleti lét hiteles és szakmailag megalapozott hangsúlyozását és megismertetését, az intelligens és gazdaságközpontú, innovatív gondolkodásmód elterjesztését.

Ki lehet junior tag?

• aki aktív tagjává kíván válni a megye vállalkozói közösségének,

• el kívánja kezdeni az üzleti kapcsolatrendszerének kiépítését már pályakezdőként,

• kedvezményesen részt szeretne venni különböző szakmai fórumokon és rendezvényeken, illetve

• értékes üzleti információkhoz akar jutni a kamara által,

A kamara a Business JR Kávéházba már az első alkalommal igazán különleges előadót hozott a résztvevőknek. Forró Tamás kommunikációs szakértővel érdekes témákat dolgoztak fel az eseményen.

Ez volt a program:

- Köszöntő: Sipos Zsolt, a BKMKIK titkára.

- A rendezvény céljainak ismertetése, visszaemlékezés a kamarai tantárgyra.

- Kötetlen ötletbörze, javaslatok a következő fórum, a JR Business Club témáit illetően

- 2021. évi junior tagság rendezvénytervének ismertetése

- Forró Tamás tréningje

Galéria (25 kép)

Összes kép letöltése