„Büntetőfékezett” az autópályán - Egy év börtönbüntetésre ítélték

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől azt a 33 éves kecskeméti nőt, aki az M5-ös autópályán „büntetőfékezett".

Az ítélet lényege szerint a nő 2020. november 11-én, a reggeli órákban az M5-ös autópálya lajosmizsei felhajtóján közlekedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az előtte haladó tehergépkocsi akadályozza, ezért távolsági fényszóróját folyamatosan fel és le kapcsolta. Ezután áttért az autópálya belső forgalmi sávjába, a tehergépkocsit megelőzte, majd járművét hirtelen jobbra kormányozta, és több alkalommal indokolatlanul, röviden fékezett. A tehergépkocsi sofőrje az ütközést kizárólag fékezéssel, valamint hirtelen irányváltással tudta elkerülni.

A nő ezután még a külső forgalmi sávban is folytatta az indokolatlan fékezést, aminek következtében a tehergépkocsi vezetőjét további erőteljes fékezésekre kényszerítette.

Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott és a védője enyhítésért fellebbeztek, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya