Baal 4.0 – Csupa csont és szilánk, telve érzelmekkel

Vissza a címlapra

Egy magányos, lázadó, senkinek megfelelni nem szándékozó költő életének epizódjait veszi sorra Bertolt Brecht: Baal című drámája. A szerző többször változtatott a darabon. A darab 1926-os változatát mutatja be a kecskeméti társulat, Zsótér Sándor rendezésében. A bemutató január 11-én, pénteken volt a Ruszt József Stúdió Színházban. (Fotók: Walter Péter)

─ Miért érdekes az író számára Baal?

─ Baal nem különösebben tragikus és nem különösebben komikus figura. Baal ember, mint bárki. 30 éves koráig hétköznapi életet élt. Egyszerűen nem célja áruba bocsátani tudását, költészetét, magát. Nem adja el magát, karriert se csinál. Neki nincs családmodell képe, ha lehet így mondani. A szerelem szembejön vele. Amikor vége, kilép, mint egy ajtón. Baal nem direkt sért, az emberek érzik sértőnek magukra nézve a kívülálló voltát vagy viselkedését. Nem polgárpukkaszt. Nem letéríthető a vágányáról. Nincs benne igazodási készség. Az marad mellette, akiből ez szintén hiányzik.

─ „A színháznak az a dolga, hogy tudósítson az életről" - mondta egy korábbi interjúban. Miről tudósít Baal története?

─ Tudósít? Nem sportközvetítés. Szamárságot mondtam. A többség ritkán vállal összeütközést a környezetével, mert van mit féltenie, Baal nem ragaszkodik semmihez. Nem keresi férfiak és nők kegyeit, azok annál inkább az övét.

─ Baal mer lázadni. A mai embert gúzsba kötik a kötelezettségei, legtöbbször nem mer szembemenni az elvárásokkal. Miért?

─ Mert van mit féltenie. Család, állás, egzisztencia. Legtöbben mintakövetők vagyunk. Aki nem, egyedül marad. Maximum talál egy társat, aki pont, hogy nem várja el a megalkuvást.

─ Eszerint a lázadásnak, és a nem lázadásnak is megvan a maga ára?

─ Így is, úgy is fizetünk. Nem biztos, hogy mindent le kell nyelni. A kompromisszum kötés sem feltétlenül életbiztosítás.

─ Két éve rendezett legutóbb Brecht darabot Kecskeméten. A jó ember Szecsuánból főhőse a boldogságot, a szerelmet keresi, igyekszik jót tenni a környezetében élőkkel. Ezzel szemben, Baalt mi mozgatja?

─ Baal egyáltalán nem akar jót tenni a környezetével, főleg nem ilyen ideologikusan, ő maga akarja jól érezni magát, és ezzel sok örömet tud szerezni másnak is. A Baalt egy fiatalember írta, aki habzsolja még az életet. A szecsuáni meg egy érett világnézetű ember darabja.

─ Brecht idén száz éve írta ezt a drámáját, majd többször átírta. Kecskeméten melyik változatot viszik színre?

─ A negyediket, amiről Ungár Júliától a darab fordítójától tudok. Kis eltérésekkel az egyes és kettes változat hasonlít egymásra. A hármas változat, az hasonlít legjobban a véglegesre, az ötödikre. A negyedik változat a legtömörebb, csupa csont és szilánk. Ez az előadás első része. A második részben pedig az 1918-19-es változatból lesznek olyan jelenetek, amelyekben Baalnak lehetősége nyílik rálátni élete meghatározó eseményeire. Fontosnak tartom kijelenteni, hogy a darab csupa költészet. Nem merő undokság, hanem a szó legjobb értelmében vett érzelmes és vicces darab.

─ A kecskeméti színház állandó rendezője. Vannak kedvenc színészei?

─ Ez nem így van. Trokán Nórával kilenc közös munkánk volt. A Baal címszereplőjével, Kocsis Pállal ez az első közös munkánk, csakúgy, mint Zayzon Zsolttal. Az előadásba elhozhattam két hallgatómat, és most megint dolgozom azokkal, akiket tavaly ismertem meg. Kertész Katával például tizenvalahány éve dolgozunk együtt.

─ Díjakkal ismerte el a szakma, egyben közönségsiker is volt a Macska a forró bádogtetőn előadás, amit 2015-ben rendezett Kecskeméten.

─ A Williams darab egy remekül megírt történet, és a színház kimondottan sztori-igényes. Szegény BB, pont ilyeneket nem akart és nem tudott írni soha. Neki nem a történet kimenetele a fontos, hanem hogy jutnak el odáig az emberek. Nem a lelkük érdekli, hanem a viselkedésmódjuk. Egy amerikai darabban a szerepek a lelkükről fecsegnek. Brecht darabja színtiszta költészet. A színészek és nézők részéről nagy figyelmet igényel.

─ Mit jelentett Önnek, mint rendezőnek a Macska a forró bádogtetőn elismerése, sikere?

─ A színházi kritikusok díjátadó gáláján végig fogtam Csombor Teréz kezét. A női mellékszereplő kategóriában Ő is bekerült a legjobb három jelölt közé. Amikor kiderült, hogy ő kapja a díjat, végtelenül jó érzés volt önzetlenül örülni a sikerének. Boldog voltam. Mégis csak van igazság.

Popovics Zsuzsanna

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Bemutató Kecskeméten - Bertolt Brecht: Baal