Az Univer hetényegyházi üzemében tett munkalátogatást Kecskemét polgármestere

Vissza a címlapra

Hetényegyházán is biztonságban az emberek munkahelye, hála az Univer fejlesztésének! - írta közösségi oldalán 2021. február 27-én, szombaton Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.

Mint korábban megírtuk, az Univer Product Zrt. 8 milliárd forint értékű beruházásával 12 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza magyaros ételízesítőinek gyártókapacitását. A kormányzati támogatással 2021-ben induló fejlesztés eredményeként 2022 őszétól az Univer kecskemét-hetényegyházi telephelyén a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselő új üzem gyártja majd a hungarikum Erős Pistát és Piros Aranyat.

Az 1948-ban alapított, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Univer első élelmiszeripari üzeme 1965-ben kezdte el működését a Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán. A vállalat most teljesen új gyárat épít itt a hungarikum Erős Pista és Piros Arany, valamint számos más klasszikus magyar ételízesítő (Édes Anna, Gulyáskrém, Fokhagymakrém, Vöröshagymakrém, Reszelt Torma, Haragos Pista stb.) előállítására.

Az új üzemcsarnok termelési rendszerei, gyártó vonalai műszaki, informatikai és környezeti szempontból is megfelelnek az Ipar 4.0 alapelveinek. A beruházás az Univernél egyszerre jelent kapacitásbővülést, technológiai innovációt és a munkahelyek megőrzését. A nagyobb kapacitás lehetőséget kínál a termelés bővítésére is, amit a piaci igények alakulásához igazítva fokozatosan hajtanak végre. Az Univer olyan belföldi és export értékesítési célokat tűzött ki maga elé, amelyek a nagy hagyományú, biztos piacú termékkategóriában megalapozottá teszik a beruházást.

A fejlesztéssel az Univer Product követi hagyományait: a megnövekedett alapanyagigényt is kizárólag Magyarországon termesztett paprikából és más zöldségnövényekből fedezi. Az üzem teljes kapacitásának elérésekor a magyar gazdák mintegy 600 hektáron termelnek majd az Univer számára közel 10 ezer tonna minőségi erős- és édes fűszerpaprikát, pritaminpaprikát és kápiát, valamint fokhagymát, vöröshagymát és tormát.

A kecskeméti Univer termékeinek alapját a környéken termett kiváló alapanyag adja, így gyökerei egyértelműen Magyarország alföldi régiójához kötik a vállalatot. A megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyag beszerzése érdekében az Univer 45 éve működteti a saját termeltetési rendszerét, amely több száz, jellemzően Kecskemét 80 kilométeres körzetében dolgozó magyar termelőre épül. Az élethosszon át tartó kapcsolat nem túlzás: nem ritka, hogy mára az őstermelők második, harmadik generációja szállítja a cég termékeihez a minőségi alapanyagot.

Megduplázott kapacitású üzemének megépítését az Univer Product Zrt. saját erőből, bankhitelből és a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programjának keretében elnyert 3,9 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból finanszírozza. A tervek szerint a fejlesztés hatására 2029-re az Univer Product árbevétele 36 milliárd forintra növekszik, aminek 30 százaléka exportból származik majd.

A hetényegyházi projekt mellett az állami támogatás kiterjed az Univer Product Zrt. más gyártóbázisain megvalósuló, kisebb értékű gép- és energetikai beruházásokra is. Új bébiétel keverőrendszert, valamint gasztronómiai kiszerelésű ételízesítőket csomagoló zsák- és vödörtöltő berendezést helyeznek üzembe, továbbá napenergiára alapozott energetikai fejlesztéseket hajtanak végre.

Univer Product Zrt.

Az 1948-ban alapított, kecskeméti székhelyű, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég a 2020-os évre mintegy 28,4 milliárd forintos nettó árbevételt tervez. Univer termékei a következő termékcsoportokba sorolhatók: nedves ételízesítők (majonéz, mustár, ketchup, salátaöntetek és asztali szószok), magyaros ételízesítők (a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó Piros Arany és Erős Pista, valamint Haragos Pista, Gulyáskrém és hagymakrémek), sűrített paradicsom, bébiételek, prémium lekvárok, sütőipari és gasztronómiai termékek. Az Univer a majonéz, mustár, ketchup, bébiétel és magyaros ételízesítő termékkategóriákban Magyarországon piacvezető. A vállalat termékei hazánkon kívül, világszerte több mint 15 országban kaphatók. Az Univer Product Zrt. az Univer Csoport tagja. A holding érdekeltségi körébe tartozik továbbá a kereskedelmi egységeket tömörítő Univer Coop Zrt. és a régió egyik nagy múltú bevásárlóközpontja, a kecskeméti Alföld Áruház. Az Univer közvetlen célja a magyar termékek, és ezáltal a magyar munkaerő elismertségének és tekintélyének növelése. Így tevékenységükkel mindent megtesznek a magyar gazdaság fellendítése és új munkahelyek teremtése érdekében. További információk a www.univer.hu honlapon, valamint a www.facebook.com/univereletizesito oldalon.