„Amerika Napot” tartottak a Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Szakközépiskolában

Vissza a címlapra

„Amerika Napot" tartottak 2019. március 26-án, kedden a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. A rendezvény az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közzétett „Álmaidban Amerika visszainteget?" című felhívásra beadott nyertes pályázat megvalósítása volt.

A több éve futó pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy egy egész napos programsorozat keretében a diákok és a pedagógusok betekintést nyerhessenek a nagykövetség munkájába, megismerjék az amerikai továbbtanulási lehetőségeket és változatos módon szerezzenek információt az Egyesült Államokról és az amerikai kultúráról.

A rendezvényre az iskola tanulói projektekkel, poszterekkel, előadásokkal, interaktív feladatokkal és az Egyesült Államokhoz kapcsolódó dekoráciával készültek.

A nagyszabású tematikus projektnapunk nem nyilvános része 7.45-kor kezdődött, majd a hivatalos megnyitóra 9:30-kor került sor az iskola aulájában. Előtte 9:15-től ráhangoló jazz sessiont hallgathattak meg a résztvevők. Az „Amerika Nap" zárása 13:15-kor volt.

A rendezvényt Nemcsik Mátyás, az iskola egykori tanulója, Kecskemét város önkormányzati képviselője nyitja meg, valamint beszédet mondott a KSZC kancellárja, Leviczky Cirill, továbbá az iskola igazgatója, Pongóné Kovács Erika.

Ezt követően az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének képviseletében James Land Tanácsos tartott előadást angol nyelven „Egy diplomata élete" címmel. A fél órás prezentáció során megtudhatták a jelen lévők hogyan lett diplomata, és hogyan éli meg a két kultúra, a magyar és az amerikai közötti különbségeket. Az előadás interaktív volt: a diplomata a közönség kérdéseire is szívesen válaszolt.

Az előadás után változatos tevékenységekkel és programokkal készültek az iskola diákjai és tanáraik. Az USA nagyobb városaihoz kötődő tematikus termek, kézműves foglalkozások, így például álomfogó készítése, melyet a Népi Iparművészeti Gyűjtemény foglalkozásvezetője, Vágó Piros tartott, szabadulószoba, amerikai járművek kiállítása, főzőverseny, sportfoglalkozások, tánctanulás várta az érdeklődőket.

Meghívott előadók is színesítették a nap programját előadásukkal. Többek között Szabados László a Sziklás-hegység kincseit mutatta be, Vajda Zoltán a Death Valley Run futásról tartott előadást, Horváth Katalin a Csendes-óceán partvidéki zarándokútjáról számolt be, Gillyné Vékony Ágnes pedig a Vermontban szerzett tapasztalatairól mesélt. Az amerikai továbbtanulási lehetőségekbe Kayla Etherton, Fulbright ösztöndíjas nyújtott betekintést. A napot közös énekléssel és flashmobbal zárták.

A projektnapon több helyi iskola igazgatója, a tankerület képviselője és partnerszervezeteik képviselői is részt vettek. Az EMMI képviseletében pedig szintén érkeztek vendégek.