A vendégek is KIP-eztek a Békében

Vissza a címlapra
A vendégek is KIP-eztek a Békében

Három éve bevezetett programjukat mutatták be az érdeklődőknek 2019. február 6-án, szerdán a Béke Általános Iskolában

A Komplex Instrukciós Programot (KIP), vagy ismertebb nevén a Hejőkeresztúri Modellt ma már a tantestület minden tagja ismeri és alkalmazza. A tanórák 15-20 százalékában ezen módszer szerint szerveződnek.

Zsámboki Anna, a Kecskeméti tankerületi Központ igazgatója köszöntőjében méltatta az iskola eredményeit és innovációit, melyeknek egy eleme a KIP.

Schmidtné Báló Ágnes, az iskola tagintézmény-vezetője elmondta, hogy a gyerekek és a pedagógusok is élvezik ezeket az órákat, mert a kreatív csoportmunka során rengeteg sikerélményhez jutnak a résztvevők.

A vendégek ezután megnéztek egy választott tanórát, majd ők is kipróbálhatták „élesben" a módszert.

Galéria (23 kép)

Összes kép letöltése