A Távhőszolgáltatás Napja Kecskeméten - 2018

Vissza a címlapra

Április 13-a a Távhőszolgáltatás Napja volt Kecskeméten. A gyerekeket kreatív környezetvédelmi foglalkozásokra, a felnőtteket szakmai fórumra várták a Hírös Agóra Kulturális Központba a TERMOSTAR Kft. munkatársai.

- Szeretném megköszönni Horváth Attila ügyvezető igazgató és munkatársai előrelátó, magas szakmai színvonalú munkáját, amellyel a TERMOSTAR Kft.-t Kecskemét város egyik leginnovatívabb cégévé tették. A 21. század nem csak globális, de lokális szinten is új kihívások elé állít bennünket. A TERMOSTAR Kft. példaértékűen prezentálja, hogyan lehet átgondolt fejlesztéssel megfelelni ezeknek - mondta Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét város alpolgármestere a Távhőszolgáltatás Napjának megnyitóján.

A nagy érdeklődés mellett zajló szakmai fórumon Horváth Attila a hatékony távhőszolgáltatásról, a TERMOSTAR Kft. történetéről, az elmúlt években elvégzett munkáról, ezek eredményéről, valamint az elkövetkező időszak jelentős fejlesztéseiről tartott előadást. Csofcsics László, a KEFAG Zrt. biomassza termelési koordinátora a tervszerű erdőgazdálkodás során keletkező energetikai melléktermékekről, míg Pék Gáspár, a TERMOSTAR Kft. főmérnöke a megvalósulás előtt álló faapríték tüzelésű fűtőműről, valamint a távhőrendszer fejlesztéséről beszélt.

A fórum záróakkordjaként Horváth Attila ügyvezető igazgató megköszönte Tokovics Klára, a TERMOSTAR Kft. júniusban nyugdíjba vonuló gazdasági igazgatójának a minőség iránt elkötelezett, odaadó, megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal végzett munkáját, amellyel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a TERMOSTAR Kft. az ország egyik legjobb távhőszolgáltató cégévé válhatott.

A Távhőszolgáltatás Napjának délelőttjén a Hírös Agóra Kulturális Központ aulájában és kamaratermében kreatív környezetvédelmi kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. A helyszín különleges dekorációt kapott, hiszen a közönség először láthatta azokat az alkotásokat, amelyeket az óvodások a 'Rajzod le a Kisvakondnak!' címmel, illetve az iskolások a 'Kémény tetején...' címmel meghirdetett alkotói pályázatra küldtek be. Ugyanitt tekinthették meg a résztvevők a kecskeméti Autista Centrum diákjainak rajzait, amelyeken a TERMOSTAR Kft.-nél tett üzemlátogatás élményeit mutatták be a gyerekek.

A pályaművekre a helyszínen lehet szavazni. A szép számmal érkezett voksok összesítése után a következő eredmények születtek:

'Rajzold le a Kisvakondnak' alkotói pályázat: 1. helyezett: Széchenyivárosi Óvoda Forradalom Utcai Óvodája/Cica csoport, 2. helyezett: Ferenczy Ida Óvoda/Kacsa csoport, 3. helyezett: Széchenyivárosi Óvoda Forradalom Utcai Óvodája/Maci csoport, Közönségdíj: Corvina Óvoda Ifjúság Úti Óvodája/Pillangó csoport.

'Kémény tetején' alkotói pályázat: 1. helyezés (megosztva): Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Corvin Mátyás Általános Iskola.