A Nemzetközi Biológia Olimpia 284 felkészítő tanára a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Vissza a címlapra
A Nemzetközi Biológia Olimpia 284 felkészítő tanára a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Jelentős eseménynek adott helyszínt a Református Gimnázium néhány napja. Több mint 74 ország felkészítő tanárai és neves zsűri tagjai érkeztek a gimnáziumba Lengyel Adrien vezetőtanár (Kecskeméti Református Gimnázium) meghívására.

A Kodály szeminárium mellett ugyanis az IBO (Nemzetközi Biológia Olimpia) szegedi rendezvényének is partnere lett a Kecskeméti Református Gimnázium. Így a vendégek megtekintették az iskolát, beszélgettek az itt folyó laboratóriumi munkákról, majd a díszteremben Rigó Róbertné Hajnal Edina adott tájékoztatást az iskola és a város történetéről.

A 284 fős tanárcsapat ezt követően városnézésre indult, melynek keretében megtekintették a Tudomány és Technika Házában működő Természettudományos Élményközpontot is.