A munkabalesetben elhunyt, vagy megrokkant munkavállalókra emlékeztek Kecskeméten

Vissza a címlapra

Kecskemét - Az értékteremtő munka megbecsülése, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges feltétételek megteremtésének és fenntartásának elősegítése érdekében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a „Munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapja" alkalmából megemlékezést, egyben munkavédelmi, munkaügyi nyílt napot rendezett hétfőn délelőtt. Az eseményen részt vett Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke is.

Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya szakmai tartalmú nyílt napján résztvevőket köszöntő beszédében kiemelte, hogy az élet és az egészség a legfontosabb érték. Szólt arról, hogy a javuló gazdasági helyzettel egyidejűleg előrelépés mutatkozik mind a munkavállalók, mind a munkaadók részéről a munkavédelemre fordított figyelem tekintetében.

Elmondta, hogy az emléknap által olyan kiemelkedő szerepet kap az értékteremtő munka megbecsülése, az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges feltétételek megteremtésének elősegítése, amely a munkavédelem fontosságának nagy elismerése. Az elvégzett munkának nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is a fejlődés kulcskérdése. Az értékteremtő, minőségi munka a gazdaság működésének alapja, nélkülözhetetlen a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez, fontos a létbiztonság megteremtéséhez, a családok jól létéhez. Minőségi munka, megbízható, egyenletes teljesítmény azonban csak egészséges munkavállalótól várható el, aki korszerű, biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények között dolgozik.

Az alkalmazott technológiáknak is része kell, hogy legyen a biztonság és egészségvédelem, hiszen a munkavállalók testi, lelki egészségének, munkavégző képességének megtartásához a szakismeret, illetve a helyesen alkalmazott, biztonságos munkamódszerek is szükségesek.

A sérült, beteg munkavállaló átmeneti vagy tartós, esetleg végleges kiesése a munkahelyéről minden érintett számára anyagi károkat is okoz:

· A sérültnek és családjának a lelki, anyagi terhek mellett az életlehetőségek romlásával is számolni kell.

· A munkáltatókat a betegellátás, a kártérítés, a termeléskiesés a munkaerőpótlás költségei terhelik meg, ami egy kisebb vállalkozást akár tönkre is tehet.

· A társadalomra, az adófizetőkre pedig minden bekövetkezett baleset egészségbiztosítási terhei rakódnak.

Kollár Péter, a Foglalkoztatási Főosztály vezetője kihangsúlyozta: a nyílt nap célja többek között annak hangsúlyozása, hogy a munkavédelem az egész társadalomra feladatokat ró, hiszen valamilyen formában - munkaadóként vagy munkavállalóként - mindenki érintett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság és a szakemberek bevonásával kiemelten fontos a prevenció kultúrájának kialakítása, a tájékoztatás és a tanácsadás, illetve ezekkel egyidejűleg az, hogy az ismerethiány, illetve a felelősségtudat hiánya ne vezessen balesetekhez.

Dr. Nagy Éva, a Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztály vezetője az előzőek megerősítéseként elmondta, hogy a tanácsadás mellett a munkaadók ellenőrzése szintén kiemelt feladat, az esetleges a bírság azonban nem cél, hanem a végső eszköz a hivatal kezében ahhoz, hogy a súlyos jogsértésekre, az egészséget, életet közvetlenül fenyegető veszélyre felhívja a figyelmet, kihangsúlyozva a jogkövető magatartás fontosságát.

A nyílt nap résztvevői gyertyát gyújtottak a munkabalesetben elhunytak emlékére, majd egyperces néma csenddel emlékeztek rájuk.

A Nyílt napon szó esett a tavalyi év munkavédelmi helyzetének - tendenciáinak - ismertetéséről, a résztvevő, közfoglalkoztató munkáltatók tájékoztatót kaptak a közfoglalkoztatást is érintő legfontosabb munkavédelmi vonatkozásokról. Kimerítő szakmai előadás keretében pedig a faipari tevékenységeket érintő munkabiztonsági és munka-egészségügyi elvárásokkal ismerkedett a hallgatóság, figyelembe véve az idei év célvizsgálatának szempontjait.

Az összeállított program célja volt, hogy erősítse a hatósági munka tájékoztató, preventív jellegét, társadalmi megjelenését, a munkáltatók felelősség- és biztonságtudatát.