A KTE HUFBAU vasárnap a Szekszárdot fogadja

Vissza a címlapra
A KTE HUFBAU vasárnap a Szekszárdot fogadja

A KTE HUFBAU a bajnokság 27. fordulójában a Szekszárdi UFC-t fogadja zárt kapuk mögött vasárnap 18:00-kor a Széktói Stadionban. Bár a SZUFC a tabella alsó régiójához tartozik, pontosan tudjuk, hogy milyen keményen meg kell dolgozni ellenük is a sikerért.

A Szekszárd az utóbbi évekhez hasonlóan, idén is a kiesés elkerüléséért harcol a közép csoportban, jelenleg a 16. helyen állnak a tabellán. A klubnál nagyobb átalakulás történt télen, hiszen heten távoztak, négyen érkeztek, emellett Dienes Pál helyét az a Turi Zsolt vette át a kispadon, aki a Szentlőrinccel 2019-ben ezüstérmes lett a bajnokságban. A szekszárdiak ugyan három vereséggel kezdték a tavaszt, de ezt követően két kiesési rangadót is megnyertek a Vác és a HFC ellen, így jó formában érkeznek Kecskemétre.

Turi Zsolt (vezetőedző, Szekszárdi UFC): - Az őszi meccshez képest eléggé kicserélődött a társaság, ugyanis télen hét játékos különböző okok miatt befejezte ezen a szinten az aktív labdarúgást. Kicsit átalakult ennek megfelelően a csapatunk, de a mi helyzetünkben minden pontra égető szükségünk lenne. Mindent meg is fogunk tenni azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el Kecskeméten, aztán majd meglátjuk, hogy a játékunk mire lesz elég. Nem egyszerű átalakítani arra a játékra ezt a csapatot, amit én szeretnék látni, mert az egy kombinatív, kreatív játék. A fiúk próbálják ezt megvalósítani, de vannak még hiányosságaink, a fő célunk továbbra is a bennmaradás.

Gombos Zsolt és játékosai pontosan tudjuk, mennyire nehéz is a Szekszárd ellen futballozni, hiszen ősszel csak Gál 94. percben góljával sikerült kiharcolni a 2-1-es sikert. Az a siker különösen fontos és értékes volt így, hiszen akkor is egy nagyon nehéz sorozat előtt állt csapatunk. Ennek tükrében most is a három pont a cél, amiért koncentrált és fegyelmezett játékkal kell harcba szállni.

Gombos Zsolt (vezetőedző, KTE HUFBAU): - Jól edzettek a héten a fiúk, egyben vagyunk, a zsinórban elért három győzelemnek érezhető a kedvező hatása a csapategységre, illetve a munkamorálra is. Mindenképpen jó előjelekkel várhatjuk így a mérkőzést. Tudjuk, hogy ellenfelünk utolsó két mérkőzését megnyerte, ráadásul gólt sem kapott, ennek szellemében készülünk rájuk. Ősszel az utolsó percben szereztük meg a győztest gólt, de a futball már csak ilyen, különbség lesz akkori meccshez képest, hogy most egy kitűnő talajú pályán tudunk játszani. Megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, a legfontosabb viszont az, hogy itthon tartsuk a három pontot!

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, de élőképes közvetítés, illetve szöveges eseménykövetés is lesz honlapunkon!

Szerző: Nyitray András