A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet újabb támogatása a kórháznak

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezeten keresztül több ezer a gyógyítás során egyszer használatos eszköz, köztük fecskendő, műanyag kanál, mosópor, sebvarrótű, szonda és nőgyógyászati vizsgáló eszközök érkeztek a Bács-Kiskun Megyei Kórházba, melyet Szerdi Szilárd a Gyülekezet Pásztora adott át hivatalosan a mai napon. A Kelet Európa Misszió Szervezeten keresztül, Hollandiából érkezett adományt, melynek értéke közel 900 ezer forint, Pap-Szekeres Anita Ápolási Igazgató vette át.

Az átadáson Szerdi Szilárd, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet Pásztorán és Pap-Szekeres Anita Ápolási Igazgatón kívül jelen voltak azon osztályok vezető ápolói, akik az adományokból első körben részesültek.

Az ápolási igazgató asszony megköszönte a nagylelkű adományt és megemlítette, hogy a gyülekezet már nem először támogatja a kórházat. 2013-ban közel 10 millió értékben kapott az intézmény betegágyakat, egyéb kórházi bútorzatot, valamint munkaruhákat, kötszereket, melyek akkor a kiskunfélegyházi telephelyre kerültek.

Szerdi Szilárd elmondta, hálásak Istennek, hogy ismét lehetőségük nyílt a támogatás által hozzájárulni a gyógyítás, gyógyulás sikeréhez, és kiemelte az összefogás fontosságát. Ahogyan a példabeszédek könyve mondja: „aki mást felüdít, maga is felüdül" (Példabeszédek 11,25).