A kecskeméti Mercedes-gyár munkatársai idén is véradással segítettek

Vissza a címlapra
A kecskeméti Mercedes-gyár munkatársai idén is véradással segítettek

A Mercedes-Benz gyárban november hagyományosan az Egészséghónap, ami nem csak a munkatársak egészségvédelméről, hanem a gyár környezetében élők támogatásáról is szól. A vállalat munkatársai az elmúlt hetekben segítséget nyújtottak azoknak a rászoruló betegeknek, akiknek a gyógyuláshoz vérre van szüksége.

Akár az életmentés, akár a betegek gyógyítása során nélkülözhetetlen a vér. Ahhoz, hogy a magyar és akár a Bács-Kiskun megyei vagy kecskeméti egészségügyi intézmények biztosítani tudják a folyamatos ellátást, önkéntes véradókra van szükség. Ebben különösen fontos szerepe van a magasabb létszámot foglalkoztató vállalatoknak, köztük a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának is.

A Mercedes-Benz közössége, ahogyan eddig is, a rendszeres véradók közé tartozik, mert ez az összefogás és támogatás életeket ment, mások számára pedig követendő példát mutat.

Az véradásokra november 2-án, 9-én és 16-án került sor, amelyen idén is számos munkatárs támogatta véradással az egészségügyi intézményeket és a rászoruló betegeket.

A vállalat munkatársai a vírus elleni védekezés miatt bevezetett szigorú szabályokat a véradás során is betartják, időpontra érkeznek, tartják az előírt távolságot, maszkot hordanak, illetve fokozott figyelmet fordítanak a kézfertőtlenítésre. A véradás helyiségébe csak lázmérést követően lehet bemenni és az ágyak két méteres távolságra vannak egymástól az ápolók és a munkatársak biztonsága érdekében.

A véradás szervezését a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete végezte.