A Kecskeméti Médiacentrum a történelem nyomában

Vissza a címlapra
A Kecskeméti Médiacentrum a történelem nyomában

Kedd délelőtt bemutatták a Kecskeméti Médiacentrum által kiadott Hírös Históriák című helytörténeti magazin legújabb számát. Az eseményen sor került a Kecskeméti Médiacentrum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága között létrejött együttműködési szerződés aláírására is.

A résztvevőket Bán János főszerkesztő, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezetője köszöntötte. Miután felvázolta a napirendi pontokat, Hörcsök Imre, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, a Kecskeméti Médiacentrum magazinja, a Hírös Históriák, hiánypótló kiadvány.

- Kecskemét méltán büszke a történelmére, hiszen amit eleink ránk hagytak szellemi örökségül, még ma is kapaszkodót jelent számunkra. Szinte naponta merítkezünk abból a napi feladatok és a jövő feladatainak megoldásához - hangsúlyozta Hörcsök Imre.

Hajagos Csaba muzeológus, a magazin felelős szerkesztője bemutatta a Hírös Históriák tavaszi számát, és a tematikán keresztül beszélt azokról a folyamatokról, munkákról, szerkesztési elvekről, melyek meghatározzák a kiadvány tematikáját, irányvonalát.

Bán János főszerkesztő, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezetője elmondta, a magazin megtervezése és megjelentetése része annak a folyamatnak, ami nagyjából másfél éve kezdődött el. Elindult a Hírös.hu, megújult a Kecskeméti Lapok, mellette pedig a Médiacentrum létrehozott két olyan magazint, melyek nem csak a napi aktualitásokról szólnak.

- A Hírös Gazdaság a jelenről és a jövőről, a város dinamikus fejlődéséről ad tájékoztatást, a Hírös Históriák pedig értelemszerűen a jelenről és a múltról. Amit azért tartunk fontosnak, mert - miközben a napi hírek tömkelegével foglalkozunk, rengeteg információt továbbítunk a város lakóinak. Érezzük és hiányoljuk azt, hogy a város múltjával kapcsolatban hézagosak az újabb nemzedékek ismeretei. Azon dolgozunk, hogy a város múltjának legfontosabb információi elérhetővé váljanak mindenki számára.
Látjuk és hisszük azt, hogy Kecskeméten van olyan értelmiségi réteg, amely hihetetlen magas színvonalon végzi ezt a munkát

- emelte ki a főszerkesztő.

Ezt követően Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és Bán János együttműködési megállapodást írtak alá.

A Kecskeméti Médiacentrum a nyomtatott magazin (és annak a Hírös.hu online felületén megjelenő formája) mellett a tartalom legjelentősebb témáinak televíziós változatát is elkészíti. A Kecskeméti Televízióban havonta jelentkező magazinműsor természetesen, online is elérhetővé válik a Médiacentrum internetes felületein. Az első másfél év alatt 70 interjú készült a malenkij robot, az 1956-os forradalom, a parasztság tragédiájának témakörében. Ezekből a televízióban 27 életutat ismerhetnek meg a nézők. Az első adásban Dunszt István szólal meg, aki édesapját kisgyermekként, 1945 tavaszán látta utoljára, amikor a szovjetek elhurcolták kényszermunkára.

(szöveg: hiros.hu)