A kecskeméti kórház 2 osztálya is megkapta a „Családbarát Kórházi Osztály 2018” kitüntető címet

Vissza a címlapra
A kecskeméti kórház 2 osztálya is megkapta a „Családbarát Kórházi Osztály 2018” kitüntető címet

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a magyarországi kórházakat tömörítő Magyar Kórházszövetség az év elején hirdetett pályázatot kórházi osztályok számára. A beadott pályázatok elbírálása és értékelése után 16 kórházi osztályt díjaztak. Kettő közülük kecskeméti...

Április 25-én Egerben a XXX. kórházszövetségi kongresszuson adta át a díjakat a pályázat zsűrijének két elnöke, Mészáros Magdolna ápolási igazgató (Magyar Kórházszövetség) és Skrabski Fruzsina (elnök, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány). Az átadáskor felhívták a figyelmet arra, hogy a pályázatok értékelésnél a kórházi osztályt, mint gyógyító szolgáltatót, és mint család- és emberbarát módon működő munkahelyet vizsgálták. Ez azt jelentette, hogy figyelembe vették azokat az intézkedéseket, amelyek a dolgozók jobb munkakörülményeit, és azokat, amelyek a betegek jobb közérzetét szolgálják.

A Bács-Kiskun Megyei Kórház két osztálya is „Családbarát Kórházi Osztály 2018" kitüntető címet kapta:

• A Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály kiégés elleni tréninget szervez a munkavállalóinak, betegeiknek kutyaterápiával, játékokkal és az ún. Gyógyító bocsok programmal alakítja ki a családbarát környezetet. Osztályvezető főorvos: Dr. Tálosi Gyula, Koraszülött és Újszülött Részlegvezető főorvos: Dr. Kelemen Edit, Vezető ápoló: Nyilas Marianna.

• A Bács-Kiskun Megyei Kórház Fizio-és Mozgásterápiás Osztály figyelemreméltó kapcsolati rendszerrel bír és a lakosság felé való nyitottsága kiemelendő. A dolgozóik egymást támogatják a mentorprogrammal és a helyettesítési rendszerrel. A betegeknek videós oktatóanyagokat vesznek fel. Osztályvezető főorvos: Dr. Boda Tamás, Vezető gyógytornász: Goldea Krisztina.