A Gong Rádió az egyik leghallgatottabb helyi rádió

Vissza a címlapra

A debreceni Best FM éri el a legtöbb hallgatót a megyei jogú városok körében, arányaiban pedig a kecskeméti Gong Rádió áll a dobogó élén az NMHH és a Kantar-Hoffmann-Mediameter helyi rádiós hallgatottságmérésének 2018. III. negyedévre vonatkozó adatai alapján.

A kutatás kiderítette azt is, hogy naponta csaknem 700 ezren (41%), hetente több mint 1 millióan (61%) hallgattak helyi rádiókat a legalább 15 évesek körében. Ez azt jelenti, hogy napi szinten a megyei jogú városokban minden tíz emberből négy elérhető kizárólag helyi rádiók által, heti szinten majdnem kétharmaduk.