A Bolyai Tehetségnapon díjazták a legtehetségesebbeket

Vissza a címlapra
A Bolyai Tehetségnapon díjazták a legtehetségesebbeket

A Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban hagyomány, hogy nemcsak saját diákjaiknak, hanem a város és a megye általános iskolásainak is rendeznek tehetséggondozó tanulmányi versenyeket.

A matematika, informatika, fizika valamint német tantárgyi versenyek mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vers- és prózamondó verseny is, amelyet ebben az évben Kányádi Sándor emlékének szenteltek.

A díjátadón jutalmazták a Kecskemét várossá válásának 650. évfordulójára meghirdetett Miénk itt a tér! elnevezésű rövidfilmkészítő pályázat győztes alkotóit is. Matula Árpád és Antal Péter Csend-élet című filmetűdjét itt mutatták be először a közönségnek.

A Bolyai Tehetségnapon emellett számos attrakció várta a bolyaisokat: előadások, projektek, múzeumpedagógiai programok, amelyeket Kecskemét közművelődési intézményeivel együttműködve sikerült megvalósítaniuk. A HELPI Biztonságos internet projektje és a Ciróka bábszínház Anyegin című osztálytermi színházi előadása, valamint az Új Nemzedék Központ munkatársának, Varga Ildikónak az előadása mellett a Bozsó Gyűjtemény, a Katona Emlékház és a megújult Planetárium is fogadta a diákokat. A nap kiemelt rendezvénye volt a BGE Cinema Science Café programja és Kriskó János nyugalmazott főiskolai docens gondolatébresztő előadása. Ezen felül a gimnázium tanárai, Sikó Dezső és Laczkó József tanár urak is tartottak interdiszciplináris nyílt órákat. A megnyitó után kezdődött a közismert Bolyai Kosárlabda Kupa, amelynek során 4-4 fiú és leánycsapat, valamint 1-1 bányais és bolyais öregfiú csapat méri össze tudását.

A versenyeket és programokat a Városi Támogatási Program valamint a Kecskeméti Tankerület támogatta.

IDE kattintva megtekinthetik a helyezettek névsorát!