A 95 éves Lujza nénit köszöntötték Hetényegyházán

Vissza a címlapra

Születésnapja alkalmából köszöntötték szerdán a hetényegyházi Sipka Mihályné Lujza nénit. A városvezetés nevében Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, és Molnár Pál önkormányzati képviselő vittek virágot és ajándékot Lujza néninek. Valamint átadták az Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét tartalmazó emléklapot is. Lujza nénit köszöntötte még Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság I. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda beosztott tisztje is.

Lujza néni 1923. augusztus 3-án született Hetényegyházán. Szülei 1902-ben Mindszentről Hetényegyházára betelepített kubikosok voltak, akik később gyümölcstermesztéssel és szőlővel is foglalkoztak. Az átellenben lakó másik kubikus család fiával, Sipka Mihállyal 1945. karácsonyán kötött házasságot, majd két gyermekük - Piroska lányuk 1948-ban, Mihály fiúk pedig 1951-ben -született.

Sipka Mihály katonatiszt volt a Kecskeméti repülőtéren: ő sajnos 2004-ben elhunyt. Lujza néni lánya Sopronba ment férjhez, és sajnos már szintén nem él. A fia, Mihály 33 évig volt a Kecskeméti Repülőbázison polgári alkalmazott.

Lujza néni egyedül él Hetényegyházán, de kecskeméti fia minden nap meglátogatja őt. A születésnapi ünnepséget pedig - mint a ma tartott köszöntőn megtudtuk - a hétvégén rendezik. Ott lesz majd Lujza néni négy unokája, és három dédunokája is.