35 fát ültettek a Kecskeméti Kocsis Pál Iskola diákjai a TERMOSTAR Kft. támogatásával

Vissza a címlapra

Összesen 35 fát ültettek el a Kecskeméti Kocsis Pál Iskola diákjai a TERMOSTAR Kft. „Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!" Lakossági Fásítási programja keretében, a Széchenyiváros öt oktatási-nevelési intézményében.

Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő kezdeményezésére a Déli ASZC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola oktatói a többi intézmény vezetőivel egyeztetve tervezték meg, hogy hova milyen fákat célszerű ültetni. A szakképző iskola vállalta magára a díszfák igénylését, valamint az ültetést is. Az ültetőgödrök kiásásában a Mercedes-gyár dolgozói is segédkeztek a középiskola diákjainak. A Kocsis Pál Iskola mellett a következő helyszíneken került sor a faültetésre:

• Széchenyi sétányi Bölcsőde

• Kálmán Lajos Óvoda Széchenyi Sétányi Óvodája

• Kálmán Lajos Óvoda Juhar Utcai Óvodája

• Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola

Az ültetésnél a széleskörű együttműködést a járványhelyzet előírásait betartva úgy sikerült megszervezni, hogy a közös célért együtt dolgozó csoportok nem találkoztak egymással.

A szakképző iskola kertész tanulói szakmai gyakorlat keretében ültették el a fákat. A facsemeték gondozásáról az érintett intézmények pedig maguk gondoskodnak majd a jövőben, de továbbra is számíthatnak a Kocsis Pál Iskola részéről a szakmai segítségre.