20 éves a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjasháza és Gondozási Központja

Vissza a címlapra

Idén októberben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjasháza és Gondozási Központja. Ebből az alkalomból ünnepségsorozatot szerveznek az EFOP-1.3.7-17-2017-00259 „Közösségfejlesztő tevékenységek megvalósítása a Kecskeméti Református Egyházközség által" projekt keretében, melynek kezdeteként 2018. október 11-én, csütörtökön szakmai napot tartottak a Budai utca 8. szám alatti SION-házban.

„...ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan" (1Ján 3,18).

1998. október 4-én nyílt meg Kecskeméten az első telephelyük, majd folyamatosan másik kettővel bővült az intézmény. Jelenleg összesen 130 lakásban élnek gondozottjaik. Mindemellett alapszolgáltatásokat is nyújtanak: szociális étkeztetést adnak, 3 idősek klubját működtetnek, demens idősek nappali ellátását, valamint házi segítségnyújtást is biztosítanak. A nyugdíjasház szolgáltatásain kívül naponta 130 főre szállítanak ebédet Kecskeméten 2 gépkocsival. Továbbá 40 személy házi gondozását végzik el Kecskemét területén.

A SION Nyugdíjasháza és Gondozási Központja változatos programokat szervez, melyek nyitottak a városban élő nyugdíjasoknak számára is.

- A református keresztyén értékrend alapján, a szociális munka eszköztárával végezzük szolgálatunkat. A város elismerésében kétszer részesült munkatársi közösségünk - nyilatkozta a keol.hu-nak dr. Svébisné Juhász Márta, a SION Nyugdíjasháza és Gondozási Központja igazgatónője, aki 2017 novemberében Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át a Pro Caritate díjat.

A csütörtöki szakmai napon dr. Svébisné Juhász Márta köszöntötte a vendégeket, majd Varga Nándor elnöklelkész, Bán Béla esperes igei köszöntését követően Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere méltatta az intézményt.

A további program ez volt:

• Óvodások műsora

• A szociális ellátórendszer múltja, jelene, jövőképe az idősgondozásban. Szolgálataink, diakóniánk szervezése (Beszterczey András irodavezető, Református Szeretetszolgálat)

• Demenciával élők az idősgondozásban: stratégiák, módszerek, aktualitások (Dr. Egervári Ágnes főigazgató, Katolikus Szeretetszolgálat)

• Általános Iskolások műsora

• Két évtized az intézményes diakóniában. A jövő kihívásai, lehetőségei intézményünkben (Dr. Svébisné Juhász Márta igazgató)

• Tapasztalataink a nappali ellátás keretében: feljegyzéseim a demens ellátás margójára (Sipos Mónika mentálhigiénés munkatárs)

• Spiritualitás: intézményi lelkész jelenléte az idősek szolgálatában (Szabó Zsuzsa, Kuti Józsefné Filep Katalin intézményi lelkészek)

• Gimnázium műsora

• Kapocs és támasz az alapszolgáltatás és a kórház között (Sárközi Zsuzsnna szakmai vezető, Ölelő Kéz Otthoni Szakápolási és Hospice Szolgálat)

• Reflexióink a szakellátással kapcsolatban (Lassu-Plasek Tímea nappali ellátásvezető)

• A SION Nyugdíjasház és Gondozási Központ szolgáltatásai a város szociális rendszerében (Csonka Imre osztályvezető)

• Társadalmi szerepvállalásunk a hétköznapokban (Halasi Gábor, Molnárné Szőke Andrea nappali ellátásvezetők, Halasiné Polgár Zsófia alapszolgáltatási koordinátor)

• A keresztyén értékrenden alapuló utánpótlás nevelés; továbbképzések rendszere Református Egyházunkban (Czibere Károly c. egyetemi tanár, KRE)

• Szakmai gyakorlatok tapasztalatai a KRE-TFK tanára szemszögéből (Rézsó-Nagy Réka gyakorlatvezető KRE-TFK)

• Egy hallgató szemével nézve (Kass-Francz Andrea szociális gondozó)

• Lakók és dolgozók köszöntése

• Almavirág Együttes műsora

A jubileumi ünnepségsorozat szombaton családi délutánnal, vasárnap pedig a Református Templomban hálaadó istentisztelettel folytatódik.