117 kilométeres sebességgel közlekedett Kecskeméten 50 helyett
A regisztrált gyorshajtók száma annak ellenére sem csökken, hogy jelentősen nőtt szeptembertől a kiszabható közigazgatási bírságok összege.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3013-an lépték át. A gyorshajtók száma nem csökken vármegyénkben annak ellenére, hogy szeptember 1-től jelentősen nőttek a kiszabható bírságok. A jogsértés elkövetői így már legalább 39.000 forint, és maximum 390.000 forint összegű bírságra számíthatnak. A héten két „top" gyorshajtó is a rendőrök horgára akadt: mindketten 117 km/h-val közlekedtek lakott területen belül.
Az elmúlt héten - az előtte lévő időszakkal megegyezően - negyvenkét olyan sofőr volt, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott; közülük hárman balesetet okoztak.
Bács-Kiskun vármegye közútjain a múlt héten ismét emelkedett a balesetek száma: a rendőröknek hetvenhét esetben kellett intézkedniük. Hatvan alkalommal anyagi kár keletkezett, tizenhét esetben pedig sérültek is az autóban utazók: öten súlyosan, tizenöten pedig könnyebben. Halálos baleset nem volt.