Vasárnapi sportprogram: Violin Maraton 2018

Vissza a címlapra

Jótékonysági Futóverseny a kecskeméti Kodály Iskola Szakgimnáziumi Növendékeinek szakmai fejlődéséhez, hangszeres tanulmányainak segítésére 2018. január 21-én, vasárnap.

A verseny különlegessége, hogy a futás útvonalán is csodás talp alá való hegedűmuzsikák csendülnek fel, sőt élő hegedűszót is hallhatnak majd a verseny után a futók. Akik a szervezők ígérete szerint neves művészekkel futhatnak együtt.

Kecskemét városközpontjában, az Agora előtti téren, ahol a frissítő is lesz, Földi Jácint trombitaművész, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művésze fogja tájékoztatni és szórakoztatni a mezőnyt.

A versenyt zárt útvonalon tartják és 3 kilométerenként lesz frissítés. A hangulat fokozásában Péter Attila szpíker lesz a szervezők segítségére.

Díjazás: Minden távon egyedi befutóérem. Valamint minden távon az abszolút 1-3. férfi-női helyezettek értékes tárgyjutalomban, egyedi díjakban részesülnek.

Lesz tombola is, amivel értékes nyereményeket sorsolnak majd ki a verseny végén.

Rajt 11:05-kor.

Január 15-éig ezek voltak a távok nevezési díjai: 5 km (1000 Ft), 10 km (2000 Ft), 21 km (4000 Ft).

A helyszínen pedig ennyi lesz a nevezési díj: 5 km (1500 Ft), 10 km (3000 Ft), 21 km (6000 Ft). Január 21-én a helyszínen (Kodály Iskola, Kecskemét, Dózsa György út 22.) 9:00-tól-10:45-ig lehet nevezni és a rajtszámokat átvenni.

A helyszínen lesz őrzött ruhatár, valamint öltözési és tusolási, illetve mosdási lehetőség.

Parkolás korlátozott számban az iskola parkolóiban.

Eredményhirdetés várhatóan 13:30-kor.

További információk ITT !