Kecskeméti színész a Nemzeti Vágtán - Adorjáni Bálint Pletykás nyergében második lett

Vissza a címlapra

A képzelt beteg próbái előtt/után a lovaglás töltötte ki Adorjáni Bálint (a fotón középen, másodikként ért célba Sipos Imre mögött) idejét az elmúlt napokban. Szombaton a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamában ugyanis rajthoz állt ő is, mégpedig Pletykás nyergében. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Adorjáni Bálint, akit a kecskeméti nézők az Ármány és szerelem férfi főszerepében láthattak a tavalyi évadban, egy filmszerep miatt tanult meg lovagolni négy évvel ezelőtt.

- A Kossuthkifli című tévéfilm-sorozat miatt jutottam el életem első lovagló órájára, Krucsó Ági kaszkadőrhöz. Soha nem ültem lovon, mégis az első perctől kezdve úgy éreztem, mintha mindig is ezt csináltam volna. Imádok terepen lovagolni, és izgalommal várom, hogy a Hősök terén is próbát tegyek. Óriási kihívás és erőpróba lesz! (A keol.hu-n most közölt interjút Rákász Judit a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamát megelőzően készítette a színésszel)

- Mi a stratégiád?

- Természetesen nyerni szeretnék, de az első és legfontosabb a biztonság!

- Szeretsz versenyezni?

- A versenyzés természetes „közegem", hiszen gyerekkorom óta versenyzek: futás, úszás, kosárlabda, judo... Jó adrenalinbomba.

- Összeszoktatok Pletykással?

- Ha pár nappal ezelőtt kérdezed, akkor azt mondtam volna, hogy kevés volt a felkészülésre szánt idő. De most úgy érzem, hogy amennyire lehetett és kellett, összeszoktunk. Pletykás 7 éves kanca, megküzdöttünk egymással... Összességében optimistán nézek a szombati verseny elé.

- Milyen tulajdonságokat erősített meg benned a lovaglás?

- Határozottságra és következetességre tanított. Nagy figyelmet igényel a lovaglás, hiszen érzékelned kell a ló jelzéseit, és megfelelően le is kell reagálni az adott pillanatban. Csodálatos élmény, amikor ló és lovasa eggyé válik, és az ember megtapasztalja azt a telepatikus kapcsolatot, amit a ló képes vele kialakítani.

- Hiszel benne, hogy ez valóban működik?

- Én magam is megtapasztaltam azzal a lóval, akit 4 éve lovagolok. Terepen voltunk, és próbáltam Öcsit visszafogni, amikor tisztán és érthetően, mintha csak szólna hozzám, megéreztem, hogy arra kér, engedjem nyerni.

- Engedted?

- Persze!

(szöveg: kecskemetikatona.hu / Rákász Judit)

* Sipos Imre, Adorján Bálint, Puzsa Patrícia, Barabás Kiss Zoltán, Bács Péter színművészek (b-j) a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamának befutóján a Hősök terén 2017. szeptember 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt. Idén nyereményével az első helyezett Sipos Imre a Magyar Lovasterápia Szövetséget, a második Adorjáni Bálint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, a harmadik Bács Péter a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséget, Puzsa Patrícia a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, Barabás Kiss Zoltán pedig a Kézenfogva Alapítványt támogatta.