Sport

  • Boronkay Péter is részt vesz a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramjában
    2017. szeptember 23. 06:41,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 23. 06:48

    Boronkay Péter is részt vesz a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramjában

    Csütörtökön az első foglalkozással megkezdődött a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramja az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott, a mentorprogram célja, hogy a gyermekeket céltudatos életvitelre, rendszeres testmozgásra és egészséges táplálkozásra ösztönözze. „Most először indítunk ilyen egész tanévre szóló komplex mentorprogramot, ezért nagy várakozásokkal tekintünk a következő hónapokra" - jegyezte meg a Fazekas-Zur Krisztina kétszeres olimpikon kajakozó, a Bajnokok Útja Alapítvány alapítója.

  • Verejtékes kecskeméti kupagyőzelem a Mizse KC ellen
    2017. szeptember 21. 02:02,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 20. 22:13

    Verejtékes kecskeméti kupagyőzelem a Mizse KC ellen

    Az első játékrészben a Lajosmizse volt fölényben, a KTE csapatának komoly gondjai voltak támadásban, ám a második félidőben a vendégek felvették a tétmeccsek ritmusát és a finisben felőrölték a becsülettel küzdő Mizse KC erejét.

  • 500 percig futottak, úsztak, kerékpároztak a Refisek
    2017. szeptember 20. 14:16,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 20. 14:37

    500 percig futottak, úsztak, kerékpároztak a Refisek

    A reformáció elindulásának 500. évfordulójáról 2017. szeptember 20-án, szerdán rendhagyó módon emlékezett meg a Kecskeméti Református Gimnázium. Reggel 8 órától 500 perces triatlon ünnepet és sportnapot tartottak: 500 percig futottak, kerékpároztak és úsztak a Refisek.

  • Magyar Kupa: Jutalomjáték a bravúr reményében
    2017. szeptember 19. 15:26,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 19. 15:34

    Magyar Kupa: Jutalomjáték a bravúr reményében

    Szerdán a Magyar Kupában lesz érdekelt a Kecskeméti LC, Szabó Tibor csapata ráadásul igazán kemény ellenfelet kapott, hiszen az NBI-es Mezőkövesd látogat átmeneti hazai pályánkra, a Műkertvárosi Sportcentrumba. A papírforma vendég győzelmet ígér, de a kecskeméti játékosok nem feltartott kézzel mennek majd ki a pályára.

  • KTE-automatika.hu férfi kézilabdacsapat - Szomszédvárak csatája lesz Lajosmizsén
    2017. szeptember 19. 12:24,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 19. 12:50

    KTE-automatika.hu férfi kézilabdacsapat - Szomszédvárak csatája lesz Lajosmizsén

    Szerdán 18 órakor a Mizse KC otthonába látogat a KTE-automatika.hu férfi kézilabdacsapata. A hírös városiak ebben az esztendőben a lehető legtovább szeretnének eljutni a Magyar Kupában, így a szerdai kupamérkőzést mindenképpen meg akarják nyerni, még akkor is, ha elsősorban a bajnoki küzdelmekre koncentrálnak.

  • 8.269,8 kilométert kerékpároztak 24 óra alatt Matkón
    2017. szeptember 18. 04:50,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 18. 07:09

    8.269,8 kilométert kerékpároztak 24 óra alatt Matkón

    Összesen 8.269,8 kilométert tettek meg a kerékpárosok Matkópusztán, 24 óra alatt. A településen 216 kerékpáros bringázott hosszabb-rövidebb ideig pénteken 18 órától szombaton 18 óráig, és volt olyan, aki több mint 300 kilométeres távolságot tett meg.

  • Judo-maraton Egerben: sikeres volt a KJC-KESI serdülő csapata
    2017. szeptember 17. 08:40,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 17. 08:56

    Judo-maraton Egerben: sikeres volt a KJC-KESI serdülő csapata

    Maratoni hosszúságúra nyúlt a fiatalon elhunyt Tóth Péterről elnevezett emlékverseny. A KJC-KESI csapata serdülőkkel vett részt a versenyen és a zömében elsőéves judosok kitettek magukért.

  • Kecskeméti színész a Nemzeti Vágtán - Adorjáni Bálint Pletykás nyergében második lett
    2017. szeptember 17. 07:57,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 17. 08:20

    Kecskeméti színész a Nemzeti Vágtán - Adorjáni Bálint Pletykás nyergében második lett

    A képzelt beteg próbái előtt/után a lovaglás töltötte ki Adorjáni Bálint (a fotón középen, másodikként ért célba Sipos Imre mögött) idejét az elmúlt napokban. Szombaton a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamában ugyanis rajthoz állt ő is, mégpedig Pletykás nyergében. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

  • Megkezdődött a 24 órás matkópusztai bringa-buli
    2017. szeptember 15. 20:23,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 15. 20:29

    Megkezdődött a 24 órás matkópusztai bringa-buli

    Pénteken (2017. szeptember 15-én) este 18 órakor mintegy 80 kerékpáros kezdte meg Matkópusztán azt az egyedülálló családi, baráti sportrendezvényt, amit a Matkói Szabadidő és Sport Club rendezett. Mint korábban megírtuk, egy napon, azaz 24 órán keresztül kerékpározhatnak a résztvevők a település utcáin kijelölt 2.2 kilométeres körön.

  • Az Eb-hősöket köszöntötte a KTE-Duna Aszfalt
    2017. szeptember 15. 07:15,
    Legutóbb frissítve: 2017. szeptember 15. 07:30

    Az Eb-hősöket köszöntötte a KTE-Duna Aszfalt

    A KTE-Duna Aszfalt játékosai és a szakmai stáb tagjai ebédre voltak hivatalosak a Veyron Rendezvényházba. A KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosai köszöntötték az Eb-n szereplő kecskemétieket. A találkozón részt vett Kecskemét három alpolgármestere, Gaál József, dr. Homoki Tamás és Szeberényi Gyula Tamás is.

Kecskemét - Korábbi hírek

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjából válogat az Uránia

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjából válogat az Uránia

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) programjából láthat válogatást szeptember 30-án a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Sokan vettek részt a Petőfivárosi Sokadalmon

Sokan vettek részt a Petőfivárosi Sokadalmon

Akárki is találta ki, határozottan jó gondolat volt „egyesíteni" a Szüreti Fesztivált és az Oktoberfestet a Petőfivárosban. Mint fotóink is igazolják, rendkívül nagy érdeklődői létszámot vonzott ugyanis az egy időben tartott két esemény szombaton az Alkony utcai iskola melletti téren, és az SOS Gyermekfaluban.

Szombaton folytatódott a Hunyadivárosi programsorozat

Szombaton folytatódott a Hunyadivárosi programsorozat

A hagyományos városrészi rendezvény kicsiknek és nagyoknak is színes programokat kínált szombaton. A magyar nóta és a népzene pedig ezúttal is fontos szerepet kapott a Hankovszy-ligetben

Vitézavatás Kecskeméten Őfelsége előtt

Vitézavatás Kecskeméten Őfelsége előtt

A Történelmi Vitézi Rend 2017. szeptember 23-án, szombaton 11 órakor tartotta a kecskeméti Nagytemplomban hazai és külföldön élő új tagjainak ünnepélyes felavatását. Az eseményen Kecskemét városvezetése nevében Molnár Pál önkormányzati képviselő volt jelen.

Boronkay Péter is részt vesz a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramjában

Boronkay Péter is részt vesz a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramjában

Csütörtökön az első foglalkozással megkezdődött a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramja az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott, a mentorprogram célja, hogy a gyermekeket céltudatos életvitelre, rendszeres testmozgásra és egészséges táplálkozásra ösztönözze. „Most először indítunk ilyen egész tanévre szóló komplex mentorprogramot, ezért nagy várakozásokkal tekintünk a következő hónapokra" - jegyezte meg a Fazekas-Zur Krisztina kétszeres olimpikon kajakozó, a Bajnokok Útja Alapítvány alapítója.

Megkezdődtek a Hunyadivárosi napok

Megkezdődtek a Hunyadivárosi napok

Idén 13. alkalommal, ezen a hétvégén rendezik meg a hunyadi városi napokat. A hagyományos városrészi rendezvény kicsiknek és nagyoknak is színes programokat kínál. A magyar nóta és a népzene ezúttal is fontos szerepet kap - írta meg a hiros.hu

Elmarad szombaton a Jóga a Dombtetőn

Elmarad szombaton a Jóga a Dombtetőn

A szeptember 23-ai, szombati Jóga a Dombtetőn program elmarad a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a kedvezőtlen időjárás miatt.

Maximális pontszámmal lett első az Aurin kórus Görögországban

Maximális pontszámmal lett első az Aurin kórus Görögországban

Mint korábban megírtuk, az új tanév elején görögországi kórusversenyre utazott az Aurin leánykar 48 ifjú énekese. Az Olympus árnyékában megbúvó gyönyörű faluban, Paraliaban 2017. szeptember 19.-24. között megrendezett a VI. "Zene és tenger" Nemzetközi Kórusfesztiválon maximális pontszámmal lett első az Aurin kórus.

Szeptember 22-én, pénteken elindítja a távfűtést a Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft

Szeptember 22-én, pénteken elindítja a távfűtést a Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft

Az időjárási előrejelzéseket és Fogyasztóink igényeit figyelembe véve a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2017. szeptember 22-én pénteken elindítja a távfűtést. Azokban az épületekben, ahol korábban megrendelték a fűtést, ott a szolgáltatást folyamatosan biztosítják. Kérik a fogyasztók türelmét, megértését, amíg a város minden távfűtött lakásának minden radiátorába eljut a megfelelő hőmérsékletű fűtővíz.

Horvát Kulturális és Gasztronómiai Nap

Horvát Kulturális és Gasztronómiai Nap

Kecskemét Megyei Jogú Város Horvát Települési Nemzetiségi Önkormányzata „Horvát Kulturális és Gasztronómiai Napot" rendez 2017. szeptember 23-án, szombaton a Népi Iparművészeti Gyűjteményben (6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.)

Dr. Szabó István magánorvosi rendelője Kecskeméten: Szív és érrendszeri betegségek kezelése

Dr. Szabó István magánorvosi rendelője Kecskeméten: Szív és érrendszeri betegségek kezelése

Közel húsz év állami egészségügyben eltöltött év után pár hónapja indított magánorvosi rendelést dr. Szabó István belgyógyász, kardiológus, hypertonológus specialista főorvos, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) vezetője. Kecskeméten a Dobó körút 9-11. szám alatt fogadja a betegeket. (Lenti fotó)

Bővülhet a térfigyelő kamerarendszer, de továbbra sincs meg Bartók Béla szobra

Bővülhet a térfigyelő kamerarendszer, de továbbra sincs meg Bartók Béla szobra

Tovább bővülhet a térfigyelő kamerarendszer - döntött erről a Kecskeméti Közgyűlés tegnap. A hír örömteli, azonban az már kevésbé, hogy - térfigyelő kamerák ide, kamerák oda - a rendőrség továbbra sem találja azt a tolvajt, aki a városközpontból ellopta a Bartók szobrot.

Kecskemét közgyűlésének szeptemberi döntései

Kecskemét közgyűlésének szeptemberi döntései

Nyári szünet utáni első ülését tartotta ma Kecskemét közgyűlése. A napirendi pontok tárgyalása előtt a grémium elismerő oklevéllel köszöntötte mindazokat a jeles kecskemétieket, akik a júniusi Pedagógus Nap, a júliusi Semmelweis Nap, illetve államalapításunk ünnepe, augusztus 20-a alkalmából vehették át elismeréseket. (Erről ITT írtunk)

Elvitte a prostituált a kuncsaft autóját Kecskeméten

Elvitte a prostituált a kuncsaft autóját Kecskeméten

Elvitte a prostituált a szolgáltatását egy autóban igénybe vevő férfi járművét Kecskeméten. Ráadásul úgy, hogy a kuncsaft maga kérte meg a nőt arra, hogy üljön be a volán mögé, amíg ő betolja a verdát. A folytatást olvasóink is kitalálják: a kocsi beindult, a nő pedig elporzott vele... (A fotó illusztráció)

Hessmese a kecskeméti Katona József Színházban

Hessmese a kecskeméti Katona József Színházban

Szeptember 21-én, csütörtökön, a Magyar Dráma Napján mutatták be a kecskeméti nagyszínházban 15.00 órakor Gimesi Dóra „Hessmese" című zenés mesejátékát. A színdarabot Kuthy Ágnes rendezte. (Fotók: Walter Péter)

Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten

Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten

Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja. Az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő képzési központ alapkövének elhelyezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: azzal, hogy a Mercedes-Benz gyár új oktatási központot, jövőre pedig új üzemet épít, kifejezi azt, hogy hosszú távon gondolkodik Kecskemétben, a régióban és Magyarországban is.

Kiválóságokat köszöntöttek a kecskeméti Közgyűlésen

Kiválóságokat köszöntöttek a kecskeméti Közgyűlésen

A csütörtöki Közgyűlésen a napirendi pontok tárgyalása előtt köszöntötték azokat, akik a júniusi Pedagógus Nap, a júliusi Semmelweis Nap, illetve államalapításunk ünnepe, augusztus 20-a alkalmából vehették át elismeréseket.

Verejtékes kecskeméti kupagyőzelem a Mizse KC ellen

Verejtékes kecskeméti kupagyőzelem a Mizse KC ellen

Az első játékrészben a Lajosmizse volt fölényben, a KTE csapatának komoly gondjai voltak támadásban, ám a második félidőben a vendégek felvették a tétmeccsek ritmusát és a finisben felőrölték a becsülettel küzdő Mizse KC erejét.

Bács-Kiskun archív

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz!

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz!

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

"Szüreti Expo" - Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást rendez a Kormányhivatal

"Szüreti Expo" - Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást rendez a Kormányhivatal

A "Szüreti exop" elnevezésű program keretében Közfoglalkoztatási Kiállítást rendez a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.

Bács-Kiskun megye, szeretlek!

Bács-Kiskun megye, szeretlek!

Idén ősszel a Magyarország, szeretlek! című műveltségi vetélkedőben a megyék mérik össze tudásukat és jókedvüket! Három játékos, egy tapasztalt csapatkapitány és egy sereg szurkoló játszik Bács-Kiskun megye színeiben, mutatja meg vállalkozó kedvét és tudását, ügyességét és találékonyságát. Szokás szerint a szerencse is fontos szerepet kap majd a játékban, melynek hangulatát a műsorvezető, Szente Vajk személye is garantálja.

Böjte Csaba és diákjai Tiszakécskén és Szentkirályon

Böjte Csaba és diákjai Tiszakécskén és Szentkirályon

Böjte Csaba és diákjai érkeznek szombaton (2017. augusztus 26-án) Tiszakécskére, ahol Csaba testvér celebrálja este a szent misét, a dévai gyerekek pedig délután előadják a „Néma Levente" című színdarabot. Másnap, azaz vasárnap Böjte Csaba Szentkirályon celebrálja a búcsús misét, a gyerekek pedig néptánc és ének bemutatót tartanak a sportpályán.

Magyar rekorder címet kapott a diplomagyűjtő Kapus Krisztián

Magyar rekorder címet kapott a diplomagyűjtő Kapus Krisztián

Díszdiplomát és „Magyar rekorder" megtisztelő címet adományozott a Magyar Rekord Egyesület Kapus Krisztiánnak, a Kiskunhalasi Szaki - Vasutas Művelődési Ház igazgatójának, egykori kiskunfélegyházi polgármesternek, aki 25 év alatt 15 diplomát szerzett. Ezzel - mint korábban megírtuk - Magyarországon neki sikerült a legtöbb felsőfokú végzettséget megszereznie.

„Egy marék világ…” - Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása Pirtón

„Egy marék világ…” - Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása Pirtón

„Egy marék világ..." címmel nyílt meg a pirtói Móra Ferenc Művelődési Házban Bahget Iskander fotóművész szociofotó kiállítása. A kiállítást dr. Füzi László irodalomtörténész, a Forrás főszerkesztője nyitotta meg. A kiállítás megnyitón Barna Ferenc, Halasmédia, Kovács László, Somogyvári Ágnes, F. Szilvia, Hollosi Simon István készítettek fotókat, melyeket Bahget Iskander a facebook oldalán osztott meg.

Fellökte a motorost az Opel (FOTÓK)

Fellökte a motorost az Opel (FOTÓK)

Az 55-ös főút 84-es kilométerénél 2017. augusztus 19 -én 14 óra 10 perc körül Felsőszentiván felől Csávoly felé közlekedett egy 25 éves katymári férfi az általa vezetett Opel személygépkocsival. A főút és egy szám nélküli út kereszteződésben a sofőr balra nagy ívben akart megfordulni, amikor a járműve egy szemből érkező Suzuki GSXR1000 típusú motorkerékpárral ütközött össze.

Ők kaptak állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából Bács-Kiskun megyéből

Ők kaptak állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából Bács-Kiskun megyéből

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át.

A kormányhivatal épületei újultak meg Bács-Kiskun megyében

A kormányhivatal épületei újultak meg Bács-Kiskun megyében

A „Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései elnevezésű" projekt záró rendezvényét tartotta a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal augusztus 16-án, szerdán, a megyeházán. A projektzárón részt vett dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője. (Fotók Vincze József)

Halálos vonatbaleset - megvádolták a sofőrt

Halálos vonatbaleset - megvádolták a sofőrt

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy 20 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, aki 2017. február 5-én délután Kiskunfélegyházán az autójával figyelmetlenül hajtott rá egy vasúti átjáróra, így összeütközött egy vonattal, ami miatt kiskorú utasa a helyszínen meghalt.

Kényszermunka Kerekegyházán: fegyverrel, karddal, viperával fenyegették az alkalmi munkást

Kényszermunka Kerekegyházán: fegyverrel, karddal, viperával fenyegették az alkalmi munkást

A kerekegyházi gyanúsítottak több hónapon keresztül sanyargatták a 37 éves sértettet, akit bántalmazással és fenyegetéssel bírtak rá a munkavégzésre.

Pénzt rabolt a festékboltból

Pénzt rabolt a festékboltból

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy 22 éves kiskunmajsai férfi ellen, aki 2017. június 28-án pénzt lopott egy kiskunmajsai festékboltból, majd a lopott pénz megtartása végett ellökte az útját álló boltost.

További cikkek
Jelenleg itt  > 
Címlap  >  Sport