Válassz okosan! – Útikalauz takarékoskodóknak, lakáshitelt igénylőknek

Vissza a címlapra

Mind álmaink ingatlanára vágyunk, ahol otthon érezhetjük magunkat! Sokfélék vagyunk azonban a tekintetben, hogy milyen utat választunk az új, vágyott lakás vagy családi ház elérésének érdekében, a szükséges pénzügyi forrás előteremtésében. A bankok által kínált lakáshitelek választéka szinte végtelen, a termékek sűrűjében sokszor azonban nem egyszerű a helyes döntés meghozatala.

Talán soha nem látott választékot kínálnak manapság a bankok és hitelintézetek a lakásvásárlást- vagy felújítást, bővítést tervezők számára, érdemes azonban néhány fontos dolgot tudni, mielőtt hitelfelvétel mellett döntünk, vagy megtakarítások között választunk. Ebben nyújt segítséget a három takarékszövetkezet november 30-i egyesülésével létrejövő Dél TAKARÉK, ahol szinte minden élethelyzetre kínálnak majd pénzügyi megoldást.

Ha hitelt vennénk fel, vagy megtakarítások között választunk, a tervezett lakáscéltól, a család méretétől és egyéb igényeinktől függően többféle lehetőség közül választhatunk. A jelenlegi piaci helyzetben számos pénzintézet azzal kíván ügyfelet szerezni, hogy a kezdeti díjakat, költségeket szinte teljes mértékben elengedi vagy visszatéríti, de egy hosszú távú elköteleződés esetében a Takarék nem javasolja, hogy pusztán ez legyen a választás alapja. Hitel esetén elengedhetetlen például a havi törlesztő részletek összehasonlítása is. Az utóbbi évek népszerű konstrukciója a referencia kamathoz kötött ajánlatok voltak, de mára szinte minden hitelintézetnél megtalálhatóak a FIX kamatozású hitelek is. Míg egy referencia kamathoz kötött ügylet kamatozása akár 3-6 havonta igazodik a piaci helyzet alapján - mely lehet a törlesztő részlet szempontjából az adós részére kedvezőtlen, de kedvező is - addig egy 5-10-15 éves vagy teljes futamidőre rögzített kamat esetén ez ritkábban vagy egyáltalán nem történik meg. Előfordulhat, hogy e hitelek esetében jóval magasabb kamatot kell megfizetni, viszont évekre előre, kiszámíthatóan tervezhetjük kiadásunkat.

A megtakarítási összeg meghatározásakor vagy hitelfelvételkor emellett fel kell mérnünk azt is, hogy milyen bérmozgás és bevételmozgás várható a háztartásunkban (legalább 5 éves távlatban). Van-e például nagyobb gyermek, aki után később nem fog járni családi pótlék vagy családi kedvezmény? Tervez-e egyetemi tanulmányokat a gyermekünk - ami szintén a kiadások növekedésével járhat -, várható-e változás a munkavégzésünkben? Mindezen szempontokat figyelembe véve már egyszerűbben tudjuk kimondani, hogy mi az a havi kötelezettség, melyet a feltételezhető legnehezebb élethelyzetben is tudunk vállalni, kalkulálva a váratlan helyzetekkel is!

Ezekkel a fogalmakkal a hitelfelvételkor biztosan találkozni fog:

•  THM - egy hitelnél nem csak a kamatot kell figyelembe venni, hanem a többi költséget is, amelyek a folyósítás előtt, vagy később merülnek fel. Hogy az egyes hitelintézetek ajánlatait objektívan össze lehessen vetni, létrehozták az úgynevezett teljes hiteldíjmutatót (THM), amely a hitel összes, ügyfelet terhelő költségét mutatja meg százalékos formában (szerződésszerű teljesítést, és a feltételek változatlanságát feltételezve).

•  kamatfelár: az a kamat, amit a referenciakamaton felül kell fizetnie az ügyfélnek, százalékpontban határozzák meg a hitelintézetek.

•  Jelzálogjog: jelzáloghitelnél a hitelintézet jelzálogjogot jegyeztet be az ingatlanra, a hitel teljes futamidejére. Ezzel biztosítja, hogy ha az adós nem törleszt, hozzájusson a követeléséhez. Ez a biztosíték teszi lehetővé, hogy egy lakáshitel kamata mindig sokkal alacsonyabb lehessen, mint egy fedezet nélküli hitelé.

Valóban nehéz eldönteni a piaci ajánlatok közül, melyik is a legalkalmasabb az álmok megvalósításához, a leendő Dél TAKARÉK ügyfeleinek azonban nem szükséges egyedül meghozniuk a döntést, a kollégák mindenben támogatják őket, beleértve a nehéz időszakok átvészelését is. „Előfordul, hogy ügyfelünk egy piaci lakáshitel igényléssel keresi meg kollegáinkat, de az ügyintézővel történő őszinte és nyílt beszélgetés folyamán felmérjük, hogy ügyfelünk államilag támogatott hitelre, sőt még akár vissza nem térítendő támogatásra is jogosult lehet." - mondta a Szigetvári Takarék Pécsi Területi Egység Vezetője, Cseke Bernadett. „Bármilyen lakáscélú terve is legyen ügyfeleinknek, minden élethelyzetre kínálunk megoldást, tapasztalt kollegáink segítséget nyújtanak egy építés, felújítás és bővítés finanszírozásának elindításához és lebonyolításához szükséges tanácsokkal."

A Takaréknál elérhető különböző hitelkonstrukciók tehát minden családi fészek megvalósításához megoldást nyújtanak, de az állami támogatások is segítenek ügyfeleiknek. Akik hosszú távú elköteleződéssel kívánnak ingatlant vásárolni, vagy más kereskedelmi banki konstrukciót kedvezőbbre cserélnének, szintén érdemes felkeresniük a hitelintézetet.

Jelenleg a Szigetvári Takarék, és november 30-ától a létrejövő Dél TAKARÉK honlapja nyújt tájékozódás szintjén lehetőséget annak felmérésére, hogy milyen lakáscélú konstrukciók közül választhatnak az érdeklődők, de az MNB Fogyasztóvédelmi honlapján is megtalálhatóak e termékek.

(Támogatott tartalom)