Fergetegesen nyári hangulatú az új PASO-album: a Ghost Train

Vissza a címlapra

Nagyon bulis, vidám hangulatú - és zeneileg is kiváló anyag lett a Pannonia Allstars Ska Orchestra új albuma. Egypár dal: mint például a címadó vagy a Caribbean BBQ - egészen biztosan a klubok és a partik kedvence lesz.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra a 2012-es Lovemonster óta most jelentet meg először stúdióalbumot, sorban az ötödiket, Ghost Train címmel. A zenekar ezen a lemezen korábbról már ismert, nagy sikerű dalokat vonultat fel, pl. a Billy Boyo-t vagy az Imperial Reggae-t, de sok újdonság is megjelenik most, ráadásul egy fokkal komolyabb oldalukról mutatkoznak be a srácok. A tavaszra megjelent Ghost Train a csapat eddigi legerőteljesebb hangzású lemeze, egyaránt felfedezhetőek rajta a fajsúlyosabb, rockos, sőt akár punkos elemek is, ugyanakkor a könnyedebb, kifejezetten táncos dalaikat sem hagyták le az albumról.

Az új anyagot új stúdióban is rögzítették, olyan közreműködőkkel, mint Prieger Fanni az Animából (Üres Szoba), Deniz (Az én utam) vagy Szűcs Krisztián (Csók és Könny), akit jelenleg csak ezen a lemezen hallhatunk. A hozzá készült videóval az első Magyar Klipszemle fődíját elnyerő Részeg is felült a szellemvasútra, melyen Riger János énekel. Ezek mellett a dubstep ihletőjéről, Lee „Scratch" Perry-ről írtak dalt (ez a Scratchy), sőt, még egy magyar népdalt, az Esik az esőt is feldolgozták a Raindrops című számban, a műfaji határokat szélesre feszítve ezen az anyagon.

A tíztagú zenekar az új album mellé új fellépőruhákat, és egy igazi különlegességet: méghozzá egy saját, felsőerjesztésű kézműves sört is bemutat.