Békés Megyei Kormányhivatal: megépül az M44

Vissza a címlapra

Az M44-es gyorsforgalmi út a már bejelentett tervek szerint megépül - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal az MTI megkeresésére. Előzőleg az MSZP Békés megyei 1. választókerületi szervezetének elnöke, Miklós Attila az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: a kormány múlt heti határozatában törölte Békéscsaba útkapcsolatának kiépítését, és így egyelőre nem épül meg az M44-es.

A békéscsabai MSZP-szervezet a portfolio.hu portál cikkére hivatkozva közölte, hogy mégsem épül meg az M44-es.

Erre reagálva a Békés Megyei Kormányhivatal tudatta: az M44-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatban továbbra is az a kormányhatározat van érvényben, amely szerint a kormány több közútfejlesztési projekt megvalósítását támogatja, a projektek között szerepel az M44-es Tiszakürt-Kondoros; Kondoros-Békéscsaba; Nagykőrős-Tiszakürt; az M8 Kecskemét-Nagykőrös közötti szakasza, valamint az úgynevezett Fürjesi út (M44-4432 közötti összekötő út Békéscsabánál) projekt megvalósítása.

Az M44-es tehát meg fog épülni - hangsúlyozták.

Korábbi sajtóhírek szerint az M44-es gyorsút Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának kivitelezése idén ősszel, a Kondoros-Békéscsaba közötti szakasz 2017 tavaszán, a Nagykőrös-Tiszakürt szakasz kivitelezése pedig 2017 nyarán kezdődhet.

(MTI)