6
jan

Csehov Apátlanul - Bemutató Kecskeméten

Csehov Apátlanul - Bemutató Kecskeméten

Kocsis Pál (elöl) Mihail Vasziljevics Platonov és Nagy ViIktor Nyikoláj Ivanovics Trileckij szerepében Csehov Apátlanul című színművének próbáján a kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdiószínházában 2017. január 4-én. A darabot Szász János rendezésében január 7-én, szombaton mutatják be. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

* Kocsis Pál Mihail Vasziljevics Platonov és Märcz Fruzsina Szofja Jegorovna szerepében Csehov Apátlanul című színművének próbáján a kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdiószínházában.

A fiatal özvegy, Anna Petrovna birtokán, szokásos féktelen nyári örömünnepre készülő társaság már csak Platonovot, a közösség lelkeként számontartott falusi tanítót várja, hogy kezdetét vegye a mulatság. Ám a férfi érkezésekor szembesül régi szerelme házasságkötésének tényével. Az önfeledt szórakozás, Platonov tréfái, a hosszú tél után megérdemelt felszabadultságérzés helyett elfojtott érzelmek, féktelen indulatok, ki nem mondott vallomások törnek elő a legkevésbé várt módokon. Házasságok, életek, anyagi javak forognak kockán Csehov művében, mely magában foglalja későbbi nagy drámáinak több elemét is. A magányosság különös tragikomédiájaként számontartott darabot Szász János rendezésében láthatják.

Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov)

Ruszt József Stúdiószínház

Színmű

fordító: Radnai Annamária

Mihail Vasziljevics Platonov, falusi tanító: Kocsis Pál

Alekszandra Ivanovna (Szása), Platonov felesége, Trileckij húga: Hajdú Melinda

Nyikolaj Ivanovics Trileckij, Szása testvére, fiatal orvos: Nagy Viktor

Anna Petrovna Vojnyiceva, fiatal özvegy, tábornokné: Bognár Gyöngyvér

Szergej Pavlovics Vojnyicev, Vojnyicev tábornok első házasságából származó fia: Zayzon Zsolt

Szofja Jegorovna, Szergej Pavlovics Vojnyicev felesége: Märcz Fruzsina

Porfirij Szemjonovics Glagoljev, gazdag oligarcha: Hegedűs Zoltán

Kirill Porfirjevics Glagoljev, Glagoljev fia: Orth Péter

Marja Jefimovna Grekova, fiatal lány: Dobó Enikő

Abram Abramovics Vengerovics, gazdag zsidó: Körtvélyessy Zsolt

Iszak Abramovics Vengerovics, Abram Vengerovics fia, egyetemi hallgató: Aradi Imre

Tyimofej Gorgyejevics Bugrov, kupec: Szokolai Péter

Oszip, lótolvaj: Fazakas Géza

Jakov, Vojnyiceva inasa, szakács: Váry Károly

Kátya, Szofja cselédlánya: Kertész Kata

rendező: Szász János

díszlettervező: Gyarmati Dóra

jelmeztervező: Gyarmati Dóra

dramaturg: Rácz Attila, Réczei Tamás, Szász János

fővilágosító: Farkas József

súgó: Ba Éva

ügyelő: Mahalek Gábor

rendezőasszisztens: Sirkó Anna

Kecskemét - Korábbi hírek

Autóval „nézett be” a Temetkezési irodába Kecskeméten

Autóval „nézett be” a Temetkezési irodába Kecskeméten

Facebook bejegyzések szerint kisodródott(!) a kiskörút Posta utáni kanyarjában szerdán este egy személyautó. Ugyancsak facebook bejegyzések szerint nem sérült meg senki a balesetben. (Fotók: facebook)

A Kecskeméti Vadaskert madárkórházában meggyógyított madarakat engedtek szabadon

A Kecskeméti Vadaskert madárkórházában meggyógyított madarakat engedtek szabadon

Olyan vörös vércséket, kuvikokat, gyöngybaglyokat és füles baglyot engedtek szabadon szerdán, melyek viharok idején estek ki a fészekből, vagy sérülten kerültek a Kecskeméti Vadaskert madárkórházába - tudósított a hiros.hu

Udvari padokat fognak festeni a bankárok a Kodály iskolában

Udvari padokat fognak festeni a bankárok a Kodály iskolában

A Budapest Bank több mint 15 éve rendezi meg évente kétszer - tavasszal és ősszel - a Törődés Napja önkéntes akciósorozatát.

Törös szerint Gyurta lehet a meglepetésember

Törös szerint Gyurta lehet a meglepetésember

Törös Károly szerint Gyurta Gergely sokat profitálhat abból, hogy a világ jelenlegi legjobb edzőjével dolgozhatott.

Lassult a kecskeméti ingatlanpiac, az árak azonban még mindig kimagaslóak

Lassult a kecskeméti ingatlanpiac, az árak azonban még mindig kimagaslóak

A családi házak eladása vagy vásárlása a jellemzők komplex figyelembe vételét igényli, ebből kifolyólag mintegy másfélszer több időt vesz igénybe a folyamat, mint egy lakás esetén. A típus átlagos négyzetméterenkénti ára júniusban országos szinten 190 ezer forint volt, ami az év első felében mutatkozó 0,4%-os emelkedés eredménye. A szinte stagnáló tendencia nem meglepő, mivel ebben a szegmensben eltérően alakul mind az érdeklődők száma, mind az árak, a lakásokhoz képest kisebb pörgés jellemző.

Új parkoló a kecskeméti kórház mellett

Új parkoló a kecskeméti kórház mellett

Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri úti telephelyére érkezők számára 2017. július 20-tól reggel 6 és este 18 között igénybe vehető az újonnan kialakított parkoló, melynek megközelítése a Csabay Géza körút felől lehetséges, átmenetileg ingyenesen. (Dr. Svébis Mihály főigazgató, Bács-Kiskun Megyei Kórház)

Kurátori tárlatvezetések a Bozsó Gyűjteményben

Kurátori tárlatvezetések a Bozsó Gyűjteményben

Kurátori tárlatvezetésekkel várja látogatóit a Bozsó Gyűjtemény az időszaki kiállításokon.

Kecskeméti rajt az Eb-re a Messziben

Kecskeméti rajt az Eb-re a Messziben

A magyar férfi kosárlabda válogatott 18 év távollét után szeptember 1-én játszik mérkőzést az Európa-bajnokságon. Addig 12 felkészülési mérkőzés szerepel a programban, az első kettőre Kecskeméten kerül sor Szlovákia ellen. A július 26-án, szerdán 18 órakor, valamint a 27-én, csütörtökön 16 órakor kezdődő találkozókra a belépőjegy ára naponta egységesen 500 Ft. lesz, a 6 év alattiak belépése ingyenes.

Szombaton ismét jóga lesz a Dombtetőn

Szombaton ismét jóga lesz a Dombtetőn

2017. július 22-én kerül sor a Jóga a Dombtetőn programsorozat második alkalmára, ahol Gerincjógán és Szelídjógán vehetnek részt az érdeklődők.

Csaknem másfélmilliárd forintból újul meg öt óvoda és két bölcsőde Kecskeméten

Csaknem másfélmilliárd forintból újul meg öt óvoda és két bölcsőde Kecskeméten

Csaknem másfél milliárd forintot fordíthat öt óvoda és két bölcsőde felújítására a kecskeméti önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával - tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t. (A fotón az Árpádvárosi óvodában folytatott fejlesztési, felújítási munkálatok)

Kecskeméti kiállítás: Papi sorsok az egyházüldözés idején

Kecskeméti kiállítás: Papi sorsok az egyházüldözés idején

Kecskemétre érkezett a kommunista egyházüldözés papi áldozatainak emlékére rendezett „Számon-tartva" című vándorkiállítás. A meghurcolt egyházi személyek emlékeiből, képeiből, hagyatékából rendezett tárlatot kedden délután nyitották meg a Cifrapalotában - tudósított a hiros.hu

Család ellen nincs orvosság a balatoni Kultkikötőben

Család ellen nincs orvosság a balatoni Kultkikötőben

Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját mutatja be a kecskeméti Katona József Színház szombaton (2017. július 22-én) este 20:30-kor Balatonföldváron. (MTI fotó: Ujvári Sándor)

A Hírös Kajak-Kenu SV SE sikerei a Körösön

A Hírös Kajak-Kenu SV SE sikerei a Körösön

Hírös Kajak-Kenu SV SE sportolói is részt vettek a Körös Kupa, Sándor Tamás Emlékversenyen. Kovács Balázs és Kiss Márk Máté az U15 korcsoportban elhozták az aranyat K2 500 méteren.

Garaczi János 70 éves

Garaczi János 70 éves

Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége Garaczi János Venesz-díjas mesterszakácsot, a lajosmizsei Tanyacsárda alapító-társtulajdonosát. A népkonyha százhúsz rászorulójának és önkénteseinek jókívánságait az Öreg Tanyacsárdában adta át Farkas P. József, a szociális létesítmény igazgatója a jótékonyság dolgában is élenjáró világhírű gasztronómiai szaktekintélynek. (Fotó: Mátyus István)

Személyautó motortere lángolt Kecskeméten

Személyautó motortere lángolt Kecskeméten

Személyautó motortere lángolt kedden kora este Kecskeméten, a Széchenyivárosban - küldött erről fotókat olvasónk, Mészáros Péter. Olvasónk hozzátette: "A tűzoltók példás gyorsasággal érkeztek ki és szinte másodpercek alatt eloltották a tüzet."

A Szoptatás Világnapja Kecskeméten

A Szoptatás Világnapja Kecskeméten

Évről-évre Kecskeméten is megrendezik a Szoptatás Világnapját, amikor az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek. Az idei eseményt - melynek fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony, védnöke Engert Jakabné önkormányzati Képviselő, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke - 2017. július 28-án 9-12 óra között tartják a Szent Család Plébánián.

Előre kitervelten, a pénzéért ölte meg a kecskeméti prostituáltat

Előre kitervelten, a pénzéért ölte meg a kecskeméti prostituáltat

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti férfivel szemben, aki adósságai miatt pénzhez akart jutni, ezért 2016. június 14-én délelőtt pénzt követelve, késsel többször nyakon szúrta és megölte a bérelt lakásában dolgozó prostituáltat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

A Cápa Úszó Országos Bajnokság kecskeméti eredményei

A Cápa Úszó Országos Bajnokság kecskeméti eredményei

Második alkalommal rendezték meg a cápa korú versenyzők Országos Úszó Bajnokságát Miskolcon, 2017. július 12-15. között.

Kecskemétiek a Közép-dunántúli Régió úszóversenyén

Kecskemétiek a Közép-dunántúli Régió úszóversenyén

2017. július 15-én, szombaton 18 egyesület több mint 200 versenyzője állt rajthoz Dunaújvárosban a Közép-dunántúli Régió Versenyén. A Kecskeméti Sportiskola 9 fővel vett részt a versenyen, akik több dobogós és pontszerző helyezést is szereztek.

Kecskeméti anyakönyvi hírek

Kecskeméti anyakönyvi hírek

A 2017/28. héten Kecskeméten anyakönyvezett születtek, házasságot kötöttek, elhunytak.

Bács-Kiskun archív

Kétórás várakozás a kilépő forgalomban Tompán

Kétórás várakozás a kilépő forgalomban Tompán

Megnövekedett a várakozási idő a Tompa Közúti Határtkelőhely kilépő oldalán, a személygépjármű- és autóbusz-forgalomban, az utazóknak két órát kell várakozniuk. (Fotó: MTI)

Költségvetési csalással gyanúsították meg Mondok Józsefet

Költségvetési csalással gyanúsították meg Mondok Józsefet

Csütörtökön megtörtént a büntetőjogi felelősségre vonása is Mondok Józsefnek, aki a falusi turizmus fejlesztésére létrehozott pályázati keret 35 millió forintos támogatásával pazar vadászpanziót épített magának Izsákon. Őt és a fiát költségvetési csalás bűntettével gyanúsította meg a NAV - írta meg a 168ora.hu weboldalon a kecskeméti Rajnai Attila.

Törvénykezési szünet a Bács-Kiskun megyei bíróságokon (is)

Törvénykezési szünet a Bács-Kiskun megyei bíróságokon (is)

Szombaton, 2017. július 15-én, a Bíróságok Napjával kezdődik a bíróságokon a törvénykezési szünet, amely 2017. augusztus 20-ig tart. A törvénykezési szünet tartama alatt a bíróságok - fő szabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat.

A lakatlan házba bezárva halálra éheztették ismerősük kutyáját

A lakatlan házba bezárva halálra éheztették ismerősük kutyáját

A Bajai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette és sikkasztás vétsége miatt vádat emelt egy dávodi férfivel és élettársával szemben, akik ismerősük lakásában szívességből laktak, onnan azonban lassacskán mindent eladogattak, végül a kutyát magára hagyva halálra éheztették a bezárt házban.

Lezuhant egy vitorlázórepülő Bács-Kiskun megyében - egy holttestet találtak

Lezuhant egy vitorlázórepülő Bács-Kiskun megyében - egy holttestet találtak

Lezuhant egy vitorlázórepülő a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében, a mentők egy nő holttestét találták meg a helyszínen péntek reggel. (Fotó: MTI és police.hu)

Kunsági borokat kóstolnak Székelyudvarhelyen

Kunsági borokat kóstolnak Székelyudvarhelyen

A kunsági borokat reklámozza Székelyudvarhelyen a soltvadkerti Suhajda Krisztián borász 2017. július 14-én. Előadást és borkóstolót tart a Székelyudvarhelyi Fészek Blues & Rock Music Pub-ban.

A Bács-Kiskun megyei Szelidi-tó reklámja lett a legújabb Despacito-paródia

A Bács-Kiskun megyei Szelidi-tó reklámja lett a legújabb Despacito-paródia

Januárban jött ki Luis Fonsi slágere, a Despacito. Mostanra a Youtube-on a klip megtekintése meghaladta kétmilliárdot, a feldolgozásai pedig hasítanak a videós megosztón. Itt az egyik legújabb magyar paródia, amitől eldobod az agyad: Szolnoki Peti, Rokker Zsoltti, és Kerozin Axel a Bács-Kiskun megyei Szelidi-tóról énekelnek.

Halálos baleset Soltvadkert határában

Halálos baleset Soltvadkert határában

Az 53-as számú főút 41-es kilométerénél 2017. július 13-án 12 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy kamion és két másik gépjármű. Az elsődleges adatok szerint a baleset során egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Egy másik személyt sérülései miatt kórházba szállítottak.

Orbán Viktor tésztaüzemet avatott Tiszakécskén

Orbán Viktor tésztaüzemet avatott Tiszakécskén

Minden olyan vállalkozás, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, és az abból származó tudást alakítja át ipari tudássá és kereskedelmi tőkévé, különösen fontos a magyar kormánynak; a Balogh Tészta Zrt. is egy ilyen vállalkozás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Balogh Tészta Zrt. új üzemének avató ünnepségén, csütörtökön Tiszakécskén. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Orgoványon

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Orgoványon

Időközi önkormányzati választást tartanak július 16-án, vasárnap Orgoványon. A polgármesteri tisztségért öten, a képviselői helyekért huszonöten indulnak - közölte a helyi választási iroda vezetője, a Bács-Kiskun megyei nagyközség megbízott jegyzője kedden az MTI-vel.

Részeg utas rántotta el a kormányt – árokba borult a személyautó

Részeg utas rántotta el a kormányt – árokba borult a személyautó

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és járművezetés tiltott átengedése miatt vádat emelt egy ittas, hartai férfivel szemben, aki a vele együtt italozó nőismerősével vitette magát haza, de útközben úgy összevitatkoztak, hogy a férfi félrerántotta a kormányt és az árokban kötöttek ki. Mindkettejüknek bíróság előtt kell felelnie.

Szabadnapos akasztói rendőr fogta el a szökött rabot

Szabadnapos akasztói rendőr fogta el a szökött rabot

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság szabadnapos munkatársa, az akasztói körzeti megbízott 2017. július 11-én 8 óra 31 perckor fogta el Akasztó településen azt a fogvatartottat, aki 2017. július 10-én délelőtt engedély nélkül távozott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mellett működő sertéstelep területéről, ahol a börtön foglalkoztatási programjában munkavégzését kellett volna teljesítenie.

További cikkek
Jelenleg itt  > 
Címlap  >  Kultúra  >  Csehov Apátlanul - Bemutató Kecskeméten