Vicc, vagy komoly? Záróvonal a Beretvás köznél a Helvéciai úton

Vissza a címlapra

Záróvonalat festettek 2017. november 15-én, szerdán a Helvécia út és a Beretvás köz kereszteződésénél. A járművezetők egy része szerint ez csak vicc lehet, vagy egyszerűen „elbaltázták" a vonalat az útfestők...

Az viszont bizonyos, hogy ha záróvonalként fogjuk fel, akkor Helvécia felől nem lehet a Beretvás közre kanyarodni, a Beretvás köz felől érkezők pedig nem haladhatnak Kecskemét felé. Hozzá kell tenni: „kötelező haladási irány" tábla egyelőre egyik irányban sincs kitéve.

Közismert, hogy a jobb sorsra érdemes Beretvás köznek reggelente és esténként szinte már egy autópályányi forgalmat kell elviselni. Az ott lakók azt panaszolják, hogy a forgalom miatt reggel gyakorlatilag kiállni is alig tudnak az udvarból.

A meglehetősen keskeny és gyengécske alapozású Beretvás köz ugyanis „szökőút" lett az elmúlt években. A Kadafalváról, sőt Ballószögből közlekedők nem mennek be az 52-es útig az Auchanhoz, mert az Izsáki úton sokkal lassabban tudnak csak haladni, mint a Helvécia-Kecskemét közúton. Hazafelé pedig ugyanígy mennek.

Ha tudatosan lett felfestve a záróvonal, akkor ennek vetett most véget a közutat fenntartó. A következmények viszont beláthatatlanok lesznek: tébolyultan forgolódó járművek, és jelentős büntetéseket kiszabó rendőrök várhatóak ebben a kereszteződésben a következő napokban...


FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenését követően Helvécia jegyzőjétől, Turupuliné dr. Polyák Katalintól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kolléganője már időközben beszélt az útfestőkkel. Azt mondták, hogy ők csak a korábban felfestett, kopott vonalakat követték... Ígéretük szerint rövidesen korrigálni fogják a helyzetet, azaz vélhetően egy-két napon belül megszűnik a kritizált záróvonal.

(Csak zárójelben: menetrendszerinti buszok is fordulnak jelenleg a Beretvás köz felé, és a záróvonal íly módon a menetrendet is felborítaná.)

(Fotó: Sebességmérés/Útinform Kecskemét facebook csoport)


FRISSÍTÉS:

Olvasónktól kaptuk a hírt, hogy szerdán még sötétedés előtt visszaállították az eredeti állapotot. Így a kereszteződés középpontjában ismét szaggatott vonal van ezen a helyen.