Drogmaffia: Összehangolt rendőrségi akció Kecskeméten - videóval, képekkel

Vissza a címlapra

Több helyszínen, összesen 9 gyanúsítottat fogtak el a kecskeméti rendőrök egy összehangolt akcióban, amit kábítószer-kereskedők ellen folytattak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A kecskeméti nyomozók és vizsgálók, valamint a közterületi állomány és a Készenléti Rendőrség munkatársai, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály rendőrei 2017. január 17-én négy kecskeméti és több vidéki helyszínen egy összehangolt akciót tartottak. Az eljárás során 11 főt állították elő, közülük 9 személyt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A házkutatások során kábítószergyanús anyagokat, a terjesztéshez szükséges tárgyakat és személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók. Kihallgatásukat követően 8 gyanúsítottat őrizetbe vettek a rendőrök. Egy fő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.