Vádat emeltek egy börtönből telefonáló csaló ellen Kecskeméten

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csalás vétsége miatt vádat emelt egy 25 éves férfi ellen, aki 2017 januárjában a márianosztrai börtönből mobiltelefonon felhívott egy lajosmizsei nőt és 150.000 forintot csalt ki tőle.

A vádlott 2014 novembere és 2017 októbere között jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte a Márianosztrai Fegyház- és Börtönben lopás és súlyos testi sértés miatt.

A vádlott 2017. január 8-án a börtönben a részére kiadott mobiltelefonról rejtett számról felhívott egy lajosmizsei nőt és valótlanul egy telefontársaság képviselőjének adta ki magát. A csaló elhitette a nővel, hogy a társaság nyereményjátékában nyert 125.000 forintot, melyhez úgy juthat hozzá, ha a legközelebbi bankautomatán keresztül feltölt különböző összegeket összesen három telefonszám egyenlegére.

A becsapott sértett még aznap 10 alkalommal összesen 150.000 forintot töltött fel egy lajosmizsei bankautomatánál a vádlott által megnevezett három telefonszám egyenlegére. A csalással okozott kár nem térült meg, a sértett kérte a kár megtérítését.

A jelenleg szabadlábon lévő, többszörös visszaeső vádlottat az ügyészség csalás vétségével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a börtönbüntetésből feltételes szabadságra se legyen bocsátható. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.