Ünnepi készülődés a Mercedes-Benz gyárban

Vissza a címlapra

Megkezdődött az adventi készülődés a kecskeméti Mercedes-Benznél is. A gyárhoz vezető járda mentén a fákra ünnepi izzósorok kerültek, az üzemek csarnokában és az irodaépületben fenyőfát öltöztettek ünnepi díszbe, melyek közül a legmagasabb 5 méter magas. Karácsonyfát kapott a képzőközpont, a Mercedes Iskola két épülete, valamint a gyárhoz tartozó óvoda és bölcsőde is, így összesen 13 fát állítottak. Több mint 50 adventi koszorú teremt meghitt ünnepi hangulatot. A készülődés jegyében a vállalat dolgozói december elején egyedi adventi kalendáriumot is kaptak.

A karácsonyi időszak kezdeteként Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és a menedzsment munkatársai december 6-án csokoládé mikulásokkal lepték meg az kecskeméti gyárba érkezőket: a dolgozókat és vendégeket egyaránt. Összesen 6.500 csokoládémikulást osztottak szét.

Ezek azonban csak a külsőségek. A gyár munkatársai már november óta gyűjtik azokat az ajándékokat, amelyeket még karácsony előtt, az „Ajándékozz mosolyt!" kezdeményezés keretében fognak átadni a rászorulóknak.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb vállalataként és Bács-Kiskun megye legnagyobb befektetőjeként támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek közösséget és értéket teremtenek, segítenek a rászorulókon és a gyermekek nevelésében.
December 6-án, idén először Kecskeméten is fénybe öltözik a Hello Wood szervezet különleges karácsonyfája, amelyet a Mercedes-Benz gyár állíttatott fel a gyár előtti sétányon.

A 20 tonna tűzifából álló, 11 méter magas és 5,6 méter átmérőjű ünnepi installáció kívül elbűvölő fényjáték, belül csöndes meghittség.

A Hello Wood kecskeméti karácsonyfája nemcsak az advent és a karácsony idejére szól, a tűzifából épített adományfa jó szolgálatot tesz a helyi közösségeknek: a fát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. még az ünnep előtt eljuttatja környékbeli rászoruló családoknak, hogy mindenki kellemes melegben tölthesse a legszebb téli estét.

Míg az alkotást kívülről fényjátékkal bűvölik meg, addig a belső tér a hatalmas belmagasságnak és a fastruktúrának köszönhetően izgalmas szerkezetű, meghitt térré alakul - egy csöndes zugot biztosítva, ahol néhány pillanatra a zajos karácsonyi őrületben megpihenhetünk.