Törös Károlyt bízták meg az utánpótlásért felelős bizottság vezetésével

Vissza a címlapra

Azonnali beavatkozásra van szükség a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerint a tehetségek megtartása. Az elnökség döntött a különböző bizottságok új vezetőiről: az utánpótlás bizottságé Törös Károly lett - írta meg a KeSport.

„Számos, már bizonyított fiatal 10-14 éves kora között veszik el a sportág számára, amikor választaniuk kell a tanulás vagy az úszóversenyzői életpálya között. Ekkor megfelelő, célzott anyagi támogatással érzékelhető figyelmet kell kapjanak" - idézte a szövetség szerdai közleménye Wladár Sándort, a MÚSZ szeptember 24-én megválasztott elnökét, aki az új elnökség első ülésén beszélt a stratégiai célokról.

Wladár név nélkül megemlített két, most már fényes jövő előtt álló tehetség példáját: az egyiküknél gondot okozott a minőségi tanuláshoz szükséges magántanárok megfizetése, illetve egy olyan sportorvosi teszt-sorozat költségeinek fedezése, amely végül nagyban hozzájárult az úszó sikereihez.

Ezzel szoros összefüggésben az elnök és Batházi Tamás főtitkár az új vezetés egyik legfontosabb törekvésének nevezte, hogy minden eddiginél magasabb nívóra emeljék a sportorvosi-sporttudományos hátteret. Az edzői szakmát képviselő elnökségi tagok, így Verrasztó Zoltán, illetve a jelen lévő szakemberek kérését meghallgatva azt is elfogadták, hogy a jövőben a legfontosabb nemzetközi viadalokon kamerával rögzítsék a magyar versenyzők valamennyi úszását.

Az elnökség döntött a különböző bizottságok új vezetőiről. Az edzői bizottság feje ezentúl Turi György szakmai alelnök lesz, és új tagként bekerült Selmeci Attila, aki a vb-ezüstérmes Milák Kristóf mestere. A sportolói bizottság elnöke Gyurta Dániel, az átigazolási és nyilvántartási bizottságé Török Enikő, az utánpótlás bizottságé Törös Károly, a fegyelmi bizottságé Fábry György, a versenybírói testületé pedig Bodrogi Viktor lett. Az elnökség felállított egy új bizottságot is, amely Batházi Tamás vezetésével a tagszervezetek ügyeivel foglalkozik, nem csupán a szakmai kérdésekkel, de operatív-működési gondok orvoslásával is - ennek üléseire valamennyi érdeklődő tagszervezet hivatalos lesz.

Az elnökség elfogadta a budapesti világbajnokságról, a minden idők legjobb szereplését hozó netanyai junior Eb-ről és indianapolisi junior vb-ről, illetve a nyíltvízi világversenyekről készült kapitányi beszámolókat, egyszersmind jóváhagyta az indianapolisi vb-n fantasztikus sikereket elért fiatalok állami jutalmait. Ennek értelmében a versenyzők mindösszesen 12,9, edzőik pedig 6,5 millió forintot kapnak a kiváló eredményeikért. A testület szintén elfogadta a Gerevich-ösztöndíj jövő évi felosztásának alapelveit, illetve a jövő évi országos bajnokságok időpontjait, ennek alapján a felnőtt ob-re március 28-31-én kerül sor.

(KeSport)