Tizenöt bemutatót tervez az új évadban a kecskeméti Katona József Színház

Vissza a címlapra

Mint korábban, május 2-án már megírtuk, 15 bemutatóval készül a kecskeméti színház társulata az új évadra. Az augusztus 22-én megtartott társulati ülésen Cseke Péter megerősítette: ismét indul az igazgatói pályázaton, amelyet várhatóan ősszel ír ki a kecskeméti önkormányzat.

- Míg színésznek születni kell, igazgatónak lehetetlen születni: azt minden nap tanulni kell. Azt hiszem, ez a képesség számomra az elmúlt évek legnagyobb hozománya - mondta az évadnyitó társulati ülésen Cseke Péter, aki idén kezdi 10. évadát a kecskeméti Katona József Színház direktoraként. - Egy igazgató nem ér semmit kiváló társulat nélkül, ezért köszönöm nektek az elmúlt 9 évet, és egyúttal hívlak benneteket új évadunkra! - folytatta Cseke Péter, majd megerősítette: indul a kecskeméti színház igazgatói pályázatán, amelyet várhatóan ősszel ír ki a képviselő-testület.

A direktor a hagyományoknak megfelelően a társulati ülés elején köszöntötte a kiemelkedő díjakkal elismert tagokat. A tavalyihoz hasonlóan, idén is nagy sikert hozott a POSZT: az Apátlanul előadásban nyújtott alakításáért Kocsis Pál elnyerte a közönség zsűri 'A legjobb alakításért' járó díját, s ugyancsak ő vehette át a MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület díját 'A legjobb férfi alakításért' kategóriában. Nagy Viktor - ugyancsak az Apátlanul előadásban nyújtott alakításával - a szakmai zsűri 'A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díját' érdemelte ki.

A társulat izgalommal várhatja a Színikritikusok díjának közelgő átadását is, hiszen Kocsis Pált a legjobb férfi főszereplő díjára jelölték, míg a Mágnás Miska a legjobb zenés előadás egyik nagy esélyese.

Cseke Péter gratulált Csombor Teréznek is, aki a kecskeméti képviselők döntése alapján Katona József-díjat vehet át október 2-án, a Város napján.

Idén sem maradhatott el az évfordulós köszöntés: Frigyesi Tünde a 30. évadát töltötte a művészi pályán, míg Réti Erika 55 évvel, Sirkó László 45 évvel ezelőtt lépett a színészi pályára. Ennél a „napirendi pontnál" Réczei Tamás, a teátrum művészeti vezetője is szót kért, hogy a köszöntések sorából a 40. évadát maga mögött tudó direktor se maradhasson ki.

A társulat számára nyáron sem állt meg az élet. A kecskeméti produkciók számos meghívást kaptak az ország különböző részeiből, sőt a határon túlról is. Cseke Péter felelevenítette a nagy visszhangot kiváltott Hargita megyei turnét, a Család ellen nincs orvosság balatonföldvári és békéscsabai sikerét, a János vitéz debreceni és a Tied a világ! mórahalmi bemutatóját, valamint a Mágnás Miska budapesti előadását, amely a szakma és a közönség elismerését is kivívta. De nem feledkezett meg a hőségben is teltházak előtt lezajlott Udvarszínházi előadásokról sem.

Az új évadban új arcokat is megismerhetnek a nézők: Illés Alexa, Szegvári Juli, Fischer Lilian és Nagyhegyesi Zoltán tagként szerződik a társulathoz, míg Koltai-Nagy Balázs a Kaposvári Egyetem hallgatójaként kapcsolódik be a munkába.

Az 5. évadát kezdő Kecskemét City Balett új tagjait - Jurák Bettinát, Bolla Bencét, Raj Martint és a gyakornokként résztvevő Szűcs Alexandrát - Barta Dóra, a társulat vezetője mutatta be. Kiemelte: az 5. születésnapot (is) munkával ünnepli a KCB. Az első bemutató október 12-én lesz: a Balett+ sorozatban Kőszegi Ákost kérték fel alkotótársként, s ezen az előadáson ismét színpadra lép Barta Dóra és Katonka Zoltán.

Az évadnyitó társulati ülés után percekkel már minden a munkáról szólt a színházban: folytatódott a Hessmese próbája, amelyet Kuthy Ágnes rendezésében szeptember 21-étől láthatnak a gyerekek. Valamint megkezdődtek a Csárdáskirálynő korrepetíciói Károly Kati zenei vezető irányításával. Az évad nagyoperettjét szeptember 29-én mutatja be a társulat Béres Attila rendezésében.

(szöveg: kecskemetikatona.hu)