ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club - Dunakeszi Kinizsi 5-6 (4-3)

Vissza a címlapra

Rangadóhoz méltó hangulatban várták a kecskeméti futsalosok a többszörös bajnoki, tavalyi második helyezett Dunakeszi Kinizsi Futsal csapatát. A kecskeméti csapat a mérkőzésen végig vezetve, végletekig izgalmas, szép megmozdulásokkal tarkított találkozón, az utolsó másfél percben veszítette el veretlenségét.

Az első gólt a kecskemétiek szerezték a találkozón, Kovács Zsolt kapott egy jó labdát a balszélen, majd rövid állítást követően a rövidbe zúdította bombáját. Nem sokkal később jött is a válasz, Bita révén egyenlítettek a vendégek, 1-1. Felválta forogtak veszélyben a kapuk, majd egy Ferenczi kísérlet egy védő lábán irányt változtatva került a Kinizsi kapujába, 2-1. A Kecskemét egyre több helyzetet alakított ki, sokszor igen tetszetős játékkal, és Pazar megoldásokkal, ám az előnyt növelni nem tudták. Erre jött is a válasz a túloldalon, a válogatott múlttal is rendelkező Temesi lőtte ki a jobb alsót, 2-2. A rohanás nem hagyott alább, egy labdaszerzés, majd kontra végén Marozsi lőtt óriási gólt a léc alá! Sajnos továbbra sem állt a szerencse a kecskeméti csapat mellett, az ellentámadásból, egy belőtt labdába ért bele Závodszky, akiről a kapuba pattant a labda, 3-3.  A vége előtt, a szurkolók buzdítása mellett a kecskeméti csapat tovább hajszolta az ellenfelét, amelynek meg is lett az eredménye, Marsa tudott megiramodni, kapufát érintő pörgetését végül pedig Móra kotorta a kapuba, ezzel az egygólos kecskeméti előnnyel vonultak félidőre a csapatok, 4-3.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első véget ért: kecskeméti góllal, Dobosi nagyszerűen olvasta a Kinizsi játékát, majd saját térfelén labdát csenve, lefutva védőit okosan a kapus lába mellett lőtt gólt, szép egyéni teljesítmény. Itt azonban megállt a tudomány a kecskemétieknél, ugyan továbbra is megvoltak a helyzeteik, de vagy óriási bravúrt mutatott be az ellenfél kapusa, vagy pedig a kapufa segítette ki a vendégeket. A meccs utolsó periódusában az 5 a 4 elleni játékot vette elő a Dunakeszi, és ebből a nagyon jó napot kifogó kapus, Kovács Áron, a kapusbravúrok mellett távolról szerzett gólt, 5-4. Az utolsó percekben a volt válogatott Temesié játszotta a főszerep, előbb egalizált a rutinos játékos, 5-5, majd egy jól eltalált keresztlövésével, először a meccsen megszerezte a vezetést a Kinizsinek, 5-6. A maradék egy percben egy lapra mindent feltéve rohamozott a hírös városi alakulat, ám egy újabb kapufán kívül nem született újabb gól.

Biczi Gábor (Dunakeszi Kinizsi edző): - Nagyon örülünk a győzelemnek, a Kecskemét megnehezítette alaposan a dolgunkat. Egy félidő előnyt adtunk nekik, aztán a második felvonásban már úgy játszottak a srácok, ahogy azt kellett volna az elejétől fogva.

Cserenkó Szabolcs (Scoregoal Kecskeméti FC edző): - Igazán jó mérkőzést játszottunk, a nézők elégedetten távozhattak, habár sajnos nem kecskeméti siker született. Az első félidő után a vendégek talán jobban akarták a győzelmet, ők tudtak három gólt is rúgni, mi pedig csak egyet. Fizikálisan nem tudtak fölénk nőni, inkább fejben fáradtunk el. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek és buzdították a csapatot!

gsz.: Kovács Zs. (3.), Závodszky (8. öngól), Marozsi (16.), Móra (18.), Dobosi (22.), illetve Bita (4.), Temesi (13., 33., 39.), Závodszky (16.), Kovács Á. (32.)