Legyen futókör a Gyenes téren, vagy ne legyen?

Vissza a címlapra

Ez volt a kérdés hétfőn (2017. június 19-én) este azon a belvárosi lakossági fórumom, amit Hörcsök Imre, a terület képviselője hívott össze. Annak okán, hogy meglehetős ellenállás mutatkozik a Gyenes téren lakók körében egy esetleges futópkör létesítése ellen.

A fórumra meghívták Öveges Lászlót, Kecskemét főépítészét és Győri András főkertészt is. Öveges László a fórum elején röviden, de mindenki számára érthetően foglalta össze a „vita tárgyát".

Eszerint tavaly év végén Kecskemét számára megnyílt egy pályázati lehetőség. Arról volt szó, hogy pályázhatott a város 2 darab futókörre és 10 darab „sportterületre". Melyek központi forrásból létesülnének, azaz egy forintjába sem kerülnének Kecskemétnek. A „sportterületek" jellemzően 150-200 négyzetméteresek, a futókörök pedig 200-400 méter hosszúak, 1,25 méter szélesek, és műanyag sportborításúak.

Már a pályázat kezdeti szakaszában kiderült, hogy amennyiben megnyeri Kecskemét, lehetőség van helyszínmódosításra. Azért, hogy ne szalasszák el a kedvező lehetőséget, városházi bizottságok, szakértők keresték a lehetséges helyszíneket és a futókörökre Katonatelepet és a Gyenes teret adták meg.

A pályázatok elbírálásánál végül az a helyzet állt elő, hogy egyelőre csupán egy futókört és egy sportterületet létesíthetnek Kecskeméten. A sportterületre a szakemberek a Műkertvárost, a futókörre pedig a Gyenes teret találták a legalkalmasabbnak. Utóbbinál azért, mert kétségtelenül éppen a belvárosban élők panaszkodnak legújabban sportolási lehetőségek hiányára.

Ezt követően kezdődött meg az „ellenállás" a Gyenes téren élők egy részének körében a gondolat, azaz a futókör megvalósítása ellen. Öveges László diplomatikusan így fogalmazott: „Kérdések vetődtek fel az ott lakókban."

A főépítész hangsúlyozta: nincs még eldöntve semmi. Azt is kijelentette, hogy egyetlen fát sem vágnának ki a téren a „kígyó formájú", 400 méter hosszú futókör miatt. Erről még egy tervrajzot is bemutattak a fórumon. A futókört ellenzők ugyanis a növényzet ritkítását hangoztatják leginkább.

A fórumon egyébként kiderült, hogy a jelenlévők nagy része - különböző okokra hivatkozva - a pálya ellen van. Legtöbben a nyugalmukat féltették. Az is kétségtelen ugyanakkor - a fotókon is látszik - hogy nem a rendszeresen kocogók köréből került ki a fórumon résztvevők jelentősebb része, sőt volt olyan is, aki járókerettel érkezett. Amikor pedig Hörcsök Imre arra kérte a megjelenteket, tegye fel a kezét, aki a projekt mellett áll, majd ezt követően az jelentkezzen, aki nem akarja a futókört, kiderült, hogy a jelenlévők között 15 támogató és 31 ellenző van.

Öveges László hangsúlyozta azt is: „Miután a pályázat helyszínét lehet módosítani, ezért jelenleg is még csak beszélgetünk arról, hogy hol legyen a futókör. Az biztos, hogy jó helyzetben van a Gyenes tér, ha akarják. Ha viszont nem akarják, akkor szabad a döntés, és máshol fog létesülni a futókör."